– Mit érzel, amikor kiüresedésig basznak ezek az egyének?
– Megkönnyebbülést.
– Ennyi?
– Végtelen könnyűséget. Már–már békét – gondolkodik el.
– Ez neked tehát a zen állapot?
– Nem tudom, létezik-e olyan – vallja be őszintén. Leveszi az arcához mérten is túl nagy légyszemüveget. A vonásai most egészen megfeszülnek a jelenléthez ragaszkodó koncentrációtól. – A modern, divatos spirik azt mondják, ha már mindent elengedtél, akkor éred el a teljes belső békét, enlightmentet, a megtisztult megvilágosodást. Szerintem, az ember paradoxonokból áll. Van ebben valami és még sincs. A legnagyobb mocsokban érezheted a lelkedet a legtisztábbnak. Olyankor elmész a végsőkig, eléred a legalját – tehát felemelkedsz. Leomlik a gátlás, az összes réteg, egy esendő, vágyainak meghajló emberfajzat vagy csupán. Ennél pure-abb, ösztönösebb, leegyszerüsített entitásformáció már csak az állatok közt létezhet.
– Érdekes megközelítés. Mit mondana erre egy etikett tanár, vagy releváns szakirodalom?
– A szakirodalmat pökhendi, nárcisztikus faszok irják. Az önmegtartóztatás az a fajta szerzetesi álca, amit a közemberek öltenek fel, akik nem közéjük születtek; ugyanakkor azok közé sem, akik minden földi vágyat megkaphatnak. Olyan ez, mint egy spiri-szexuális kink kasztrendszer. Átjárás nem létezik, csak végtelen vágyódás.
– Mennyit fogyasztottál az elmúlt pár napban?
– Számít ez? – visszaveszi a napszemüvegét.
– A felmérés és kísérlet szempontjából nagyon is.
– Akkor kicsit változtatnék a kérdésen – mondja. – Már ha megengeded… - pimaszul nevet. Mutatóujját pajkosan beleakasztja a nyakörv O-gyűrőjébe. Nyelve hegyével megérinti a felső ajkát, de a kiszáradt szája és feszülő állkapcsa arra készteti, hogy mielőbb eldugja. – Inkább a mit és mivel kombóztam adja meg az alapot. A mennyiség olaj a tűzre… Vagy csak kifacsar. Úgyis mindegy. Mind elrohadunk.
– Szóval, mióta is vagy gruppi?
– A Múzsa kifejezést jobban kedvelem – ékeli közbe velősen, már-már sértődötten. A kislányos könnyedség olyan hamar tűnik tova, mint a két fehér csík az üvegasztal lapjáról.
Újra töltöm a poharát vodkával. Mellé szórok némi motivációt. Hátha újra megered a rózsaszín, cserfes nyelve.
.
Elfojtott exhibicionizmus vagy születésekor hibásan tekeredő DNS séma okozta? Trauma, a sormintából kilógó apró, cseppet sem gyenge láncszem, vagy feketebárány mivolta, mely a voidba vágyva, egyszerre az elől menekülve dobta le magáról a társadalmi berendezkedés fojtogató mázsás súlyát?
Az elnagyolt, túlgondolt válasz mindegyikben ott sejlett. A pszichoterapeutája, a barátai, a szeretői mind-mind másként fogalmazták meg.
A lényeg egy volt és ugyanaz. Neki sosem lesz elég egy. Neki sosem lesz elég a normális. Őt nem lehetett megkötni, s mégis a vágyai és a szabad szellemének végtelen kergetőző keringőjében ott rejlett a megoldásban soha meg nem merítkező önkiteljesedés.
***
Vasárnap este van. A hold olyan kerek és fényes, kompenzálja a szürke panelépületek közt megbúvó pingpongasztalok sötétzöldre mázolt elválasztó, lepattogzó vaslemezeit. Lilla az illendő adagnál pofátlanabb mennyiséget loccsant a poharamba a száraz fehérből.
– Az utóbbi években nagyon megszerettem a fehér porokat – mondja lesütött szemekkel, miközben jókorát kortyol a sajátjából. Borokat. Persze. A fehér porokat én szerettem meg. Koncentrálj! – kissé erősebben harapok az alsó ajkamba. A seb még nem forrt be, vigyázva szisszenek fel.
A vér végigcsorgott az államon, miközben hullámzó testtel lovagoltam meg. Nyelve hegyével végig nyalta az állam, olyan hevesen csókolt meg, hogy időm sem volt felocsúdni. A vodkaszóda és vér mámorító elegye akkora orgazmusban oldódottfel, amit csak ez a fajta szexuális kapcsolódás képes kiváltani belőlem…
– Ez nagyon finom. És a szósz is pont kellemesen pikáns – mosolyt erőltetek elgyötört arcomra. Az ő arca is nyúzott. Egészen mástól. Kicsi Kyra két órája mélyen alszik, Ádám valahol az éjszakában építi a karrierjét, dübörgő ütemek között. Lilla magánya tapintható a fehér kerítés kirakatának rejtekében. Mások, a barátok nem látnak mögé. A család szemet huny. Hiszen ez volt az álom, kit érdekel, mi mindenről kell lemondani érte? (Le kell mondani. Mindenről.)
– Ismételd utánam! – parancsolta. Öklendezésig kiöltött nyelvvel térdepeltem előtte. – Lemondok a testi szuverenitásomról. A személyiségi jogaimról.
– Lemondok a személyiségemről is, ha kéred – suttogtam, szememben vad fény villant. Beragyogta a félhomályba burkolt stúdiónak kialakított szobát
– Jó kislány – felelte elégedett önkívületben. Nem bírt rám nézni, de ez nem a zavartól. Annyira be volt tépve, hogy pislogni sem igazán tudott. Ujja érdekes ritmikát, taktust doboltkak az asztal lapján, miközben a farka hegye a nyelvem dörzsölte.
– Az egyikről – vontam fel a szemöldököm, kirívón néztem fel rá. Úgysem látott mást, csak a saját, duzzadó férfiasságát. Nem szabad elfelednie, hogy én hoztam ilyen állapotba. – És csak akkor, ha szépen megköszönöd… - elnyújtva, negédesen leheltem a farkára a szavakat, hátra húzott hattyúnyakkal, lassan távolodva tőle. Az előbb még csaknem izomból torokra nyeltem. Hideg levegőt fújtam a makkjára.
– Démon! – szisszent fel.
– A legforróbb pokolból – morogtam. Tövig rácuppantam, a szám szélén nyál fénylett, az orrom is megtelt a vákuumos szopás által kiszívott életerő aromájával. Ó, igen. Az ő helyében én is taknyosra szopatnám magam. Hagytam, hogy az összes energiáját a számba engedje. A spermájával együtt szívtam ki belőle a szexuális energiájában burjánzó ihletet.
Ürítsd ki a fejed! – gondoltam magamban. Őrző gondossággal szoptam, alaposan, az utolsó cseppig. Lecsapoltam a felesleget, teret hagyva valami másnak. Valami olyan letisztult energiának, amely csak a fojtogató, fülledt szexuális vágy nyomán éledhet fel.
A hajamba markolt félszegen, hátra vetve a fejét. Felfelé sandítottam teli szájjal, miközben éreztem az ondóvezetékéből kiáramló kellemesen meleg gecit a torkomra lövelleni. Pulzált és majd’ felrobbant. A szopás szájba-baszáshoz közelítő önkéntelenül rángatózó, majdnem túl durva, de azért valahol még figyelmes kölcsönösségen alapuló ritmikába csapott át.
A keze elernyedt, kósza tincsek tapadtak verejtékező arcomba.
Nagyot nyeltem.
Aggódva nézett le rám.
– Finom volt? – leheltem lihegve.
– Isteni – összegezte.
– Az imént még démonizáltál.
–Angyalarcú kurva vagy, a démonok asszonya – vigyorodott el, szájába vette az előre megtekert spanglit.
– Jó sok volt benned – fújtam ki a füstöt az átadott cigiből. Lehunyt szemekkel pihent. Ilyenkor gyűjtött erőt a következő track megírásához.
– Jó ideje nem élveztem el – sóhajtott álmatag megnyugvással. – Lilla folyton stresszes és fáradt a gyerek miatt…
– Nehéz lehet most – hagytam rá, mélyen lent tartva a füstöt és a mellékvágányra tévedt gondolataimat.
– Ádám annyira hiányzik, de a legtöbb, amit tehetek, hogy támogatom őt – mondta borpírtól kicsípett arccal. – Még szerencse, hogy Te itt vagy Nekünk – nézett rám, a szalonspicces barátnő szeretethiányának minden őszinteségével.
– Nekem van szerencsém Veletek – pillantottam oldalra zavartan.
– Kyra imád téged. Jó lenne, ha eljönnél velünk nyaralni… - bukott ki belőle hirtelen.
– …és Ádám is – tettem hozzá magamban. Ez így nem mehet tovább. Megint túlságosan a sűrűjébe kerültem. Ki kell szakadnom közülük, mielőtt túlzottan elharapódzik ez az egész és túl erős lesz a kapocs. Elvégre a feladatomat elvégeztem.
Az album majdnem készen van, a turnénak októberre vége lesz. Nekem pedig más sem hiányzik kevésbé, mint egy családi nyaralás. Elvégre, nem véletlenül kerülöm a sajátom alapításának gondolatát is.
Kell valaki új. Valaki, akiben erősebb az igény. Valaki független, vagy nem ennyire elkötelezett, legalábbis nem a monogám kapcsolata, vagy családja iránt.
Ó, igen… egy fiatal feltörekvő művész, aki imázsa és identitása még nem ennyire szilárd talajban gyökerezik…
Ilyenkor mindig rájövök, hogy fika vagyok a hegyhez képest, meg a jelentéktelen kis problémáim is. Random kitalált istenség által elpöckölt fika. A magasság és a táv kihozza belőlem a mélyfilozófiát. Kezdem érteni a Lámákat és a tibeti hegyekben meditáló formákat. Ez a fullos enlightment.
- Örülök, hogy élek. Azaz nem örülök.
- Nincs garancia, hogy a halál jobb. Az a baj, hogy semmire sincs garancia. És ha az életemre lenne, elküldenének a Pokol vevővszolgálatáról azzal, hogy baszódj meg, nem rendeltetésszerű használat.
- Vagy, hogy pillanatnyilag minden ügyintézőnk foglalt, kérjük maradjon vonalban.
- Nem vesszük vissza, de levásárolhatja.
- Köszönöm, hogy végül elhoztál ide.
- Szívesen.
- Azt hittem csak engem érdekel ez a hely.
- Ikrek vagyok. Van egy nagyon sötét... és egy nagyon rózsaszín oldalam.
....de jó, hogy nincs gyerekem.
- Imádom ezeknek a lapoknak a szimbolikáját.
- Igen én is.
- Főleg amikor a farkánál fogva lógatja a fickót.
- Na jó, akkor húzok a munkára, a lakásra meg a kocsira.
- Ez jó lap.
- Megint leep of faith meg új kezdet. Egy éve huzigálom ezeket a melóra, és egy éve leep of faithet kapok. Egy kibaszott éve.
- Miért szőrös a nők lába?
- Itt már nincsenek nők. Csak transzok. Mindenki transz.
Az egy gramm changa mostanra fogyott el. Két éve nyáron talált meg – továbbra is hiszem, hogy a DMT megtalál, amikor kell – azóta több emberrel is megosztottam a breakthrough élményét.
Szeretem megfigyelni és feljegyezéseket készíteni arról, hogy hat a fizikai testükre; közvetlenül az élmény után a visszatérés pillantától pedig meghallgatni a tapasztalataikat.
Mint egy álom, amíg még friss és élénk. Bár egy DMT trippet nehéz elfelejteni. Oké, a goásoknak biztos az is sikerül :D Namastégeci, semmi ítélkezés, felőlem mindenki azt és úgy tol meg doseol, ahogy jónak látja. Én nem hiszek abban, hogy szívogatod, ha kell, ha nem. A kevesebb több elvét preferálom. Évi egy hard reset, vagy ha az életed olyan fázisához érkezett. Amikor a pszichédnek kell a frissítés, mint egy jó rendszer update; akkor a DMT megtalál.
A párom negyvenedik születésnapja alkalmából terveztük. Nem napra pontosan, úgy szerette volna átélni az elsőt, hogy semmi egyéb szubsztanciát nem fogyaszt. Tiszta DMT effekt.
Egy péntek estét választottunk. Volt még fél gramm changám. Elfogyasztottuk. Főleg ő. Az összes eddigi kísérleti alanyom közül az ő pszichéje volt a legellenállóbb. Érdekes ez a mindenkire minden másként hat frázis. Régi jóbarátom, két méter magas, szintén kicsit kevesebb, mint 0.1 grammtól megkapta a breakthrough-t, igaz időben nála 8 perc intenzív hatóidőt mértem a visszatérés és ébredés pillanatáig. Az átlag hatóidő 12 perc volt a többségnél.
A párom előre kiválasztotta az aláfestő zenét, amit előtte már meghallgatott, ezzel is stimulálva az agyát, beállítva a settinget.
Ez a két track szólt a trip előtt és közben:
Egy pillanatra kimentem a konyhába közben valamit behozni (ez a triphez egy későbbi ponton kapcsolódó információ), egyébként az ággyal szemben, törökülésben elhelyezkedve a padlón figyeltem csendben és némán jegyzeteltem.
A folyamat vázlatszerűen így épült fel:
19:27-29 0.2 DMT-t tömök a pipába, 0.1 nem adta be nála a breakhtrough-t. Vasarely képek jelennek meg vizuálisan, de messze nem breakhrough effekt még mozog es beszél.
Beleöntöm a pakkban lévő többi changát a pipába. - Tartsd lent, amíg bírod, könnyzzél sírjál! – magyarázom neki. – Nem kéne, hogy beszélni tudj! (kb 0.3-0.4 chanát szívott el, tisztán, pipából eddigre)
19:29 eldől végre, fekvő állapotban trippel
19:30 Csak enyhe kézmogás jelentkezik, mintegy reflex-szerűen, ami anno L. Al Shivánál is megfigyelhető volt. Két kezét a mellkasára teszi, ujjak görbén, mint mikor L. keresztezte a kezeit ökölben a mellkasán, X alakban. A párom hasonlóan, csak lazábban, de ezt a pózt felvéve fekszik.
19:32 Nagyon békés, kezek már a test mellett, alvó, blackouthoz hasonlatos állapot
19:33 Légzése nyugodt és egyenletes, mintha csak aludna, kezek továbbra is a test mellett. laza állapotban, ajkak enyhén nyitva. A légzése teljesen nyugodt, cseppet sem kapkodó.
19:34 Megdörzsöli az arcát, majd vissza teszi kezét a teste mellé. Önkéntelen mozdulatnak tűnik kívülről szemlélve. Vajon mit élhet át?
19: 36 Mellé sétálok, nagyon csendben es óvatosan az arca azért tükröz némi torzulást, a normál allapotához mérten, így közelről szemlélve.
19:38 még mindig kóma - remélem nem aludt el, basszameg.
19:39 - 10 perce trippel de ehhez jóval tobb kellett, mint 0.1... a legellenálóbb alanyom, de nem a legmagasabb. 40 éves 185 cm kb 97-100 kg. Nem tudom a nemolep csökkentheti e a hatás intenzitását, de elképzelhetőnek tartom. (Ez egy elaikus fogyasztói beszámoló, nem vagyok neurológus, vagy vegyész, de még psychonautának sem definiálnám magam :D)
LSD-t és egyéb általános narkotikumokat már fogyasztott korábban, a receptorai nem frissek. Szerintem nem testsúly függő a DMT mennyiséggel elért hatás.
Amikor végre magához tér, mohó kíváncsisággal kezdem faggatni, miután felé nyújtok egy pohár vizet, amit jó előre bekészítettem.
Egyszerű és tömör fogalmazásban összegezte, hogy a vasarely-szerű vizuális világ után következő fázis, ún. breakthrough fekete térben lebegő, meditatív állapot volt. Boldogság érzet járta át. Kis halál, de cseppet sem szorongó, mint pl. nálam. Nem negatív void.
A zenét hallotta, de nem igazán fogta fel, csak amikor leállt.
„Nem volt rossz” –összegezte. „Bizsergő érzés, de nem LSD szintű. Annál intenzívebb.”
„Álom volt” – tette hozzá. -
- És Aztán?
- Aztán meghaltam... - nevet. - Jó Nem úgy.
...nem úgy, mint én, többször is. Fraktálokat is vizualizált.
Az élet egy álom, útban a halál felé – jutott eszembe az idézet.
Érdekesség, hogy a trip első harmadánál furcsa látomása volt, mert kívülről látta saját magát, és szeretett volna, de nem tudott kimenni a szobából. Elmeséltem neki, hogy én viszont ezzel kb. egy időben kimentem egy pillanatra a helyiségből. Elképesztőnek találom, hogy a pszichedelikum ilyen szintű összekapcsolást eredményez. LSD-n anno nem tudtam eldönteni, hogy a macskám hányt, vagy én. (Dr. Seuss, teli lap trip itthon, egyedül, a cica társaságában.) Kitisztulva persze világossá vált, hogy ő volt, de a nagy dózisú acid valóságtól diszkonnektált tudatállapota közben mégis képes a psziché a másik jelenlévő élőlény elméjéhez, lelkéhez kapcsolódni.
Én egy morzsányi, mondhatni „mikrodózis” changát fogyasztottam. Elszívtam a maradékot a pipa aljából, a pakk maradványait beleszórtuk egy spangliba. Nem volt breakthrough, de az a fajta bizsergés és a kép enyhe, spirális csavarodása tíz percen át tartott. Míg feküdtem, a gerincemben éreztem ahogyan kell. Mint a buborék, a vízmértékben, úgy haladt felfelé az agyközpontomig. Erős bizsergés az egész testemben, az ujjbegyemben, a lábujjamig és most még nevetgéltem is közben egy perc erejéig, hogy úristen, de ütős ez így is, ilyen jelentéktelen mennyiségben – vagy én reagálok fokozott érzékenységgel. Biztonságban érezhettem magam, mert most nem volt halálközeli, vagy másvilági élményem, mint a két évvel ezelőtti breakthrough doseomnál:
Közben aztán, mint akibe belecsípett valami, felpattantam és megint kimentem a konyhába. Megálltam a pultnál, felkapva a egy szelet pizzát. Realizáltam, hogy még mindig készen vagyok.
- Vége lehetne már - mondtam ki hangosan a szokásos türelmetlenkedő bosszankodással. Beleharaptam a pizzába miközben magam elé bámulva flashelgettem. DMT-s pizza. Éttermet kéne nyitnom.
Ahelyett, hogy "teljes idegösszeomlás" (by me), meg,hogy "kibírom" (by him), valami olyan közös feltöltő tevékenységhalmazt kéne találni, ami ennél pozitívabb.
És most, hogy erre jutottam a TV távirányító is megvan, mert egy órája azt tüntettem el foskészen, éppencsak meglett afelső is, ami miatt kiborítottam a fél szekrényt úgy, hogy nem is biztos, hogy abban akarok menni...
...arra jutottam, hogy nem egyszerű ez, baszdmeg.
Sose volt, sose lesz.
De bölcsebben és idősebben TALÁN a balancehoz MEGKÖZELÍTŐBB hozzávetőleges közös nevezőt tudsz kihozni a törtekből.
Minden reggel egy nehéz születés Minden születésnap egy újabb temetés Egyszerre születek és szülöm magam Kattan az óra, kattan az agyam Néha van úgy, hogy elvetélek De legalàbb nem a ti elvetek szerint élek
A negyvenes HC-sok hajnal négykor inkább visszamentek a Gasometer kényelmes, hetedik emeleti, süppedős-sarokkanapés szállásukra, valamikor Deadly Guns előtt.
Addigra a huszonéves, friss osztrák fiúk folyó nyállal, eszméletlenül feküdtek a padlón a Merch és a hot dog pult közti placcon. Szlalomban, kárörvendő vigyorral kerülgettem őket. Schadenfreude ist die schönste Freude. Természetes kiválasztódás. Ők még relatív sokáig bírták. Az első, kék fóliával borított hordágyon fekvő, leszíjazott, huszas éveiben járó cukiságot öt mentős tolta ki és még éjfélt sem ütött az óra. Járulékos veszteség – kommentáltam a jelenséget teljes közönnyel és Sz. röhögött és azt mondta fogjam vissza magam. Jó, azért a szöszi mentős csajt ő is vitte volna, a másik haverom részletekbe menően ecsetelte milyen vizsgálatokat végezhetne rajta, akár testüreg-motozással egybekötve.
Érdekes ez az overdose hype, biztosan más szubkultúrákra is jellemző, de itt konkrét szövegek és agymosás jellegű monológok ösztökélik a fiatalokat a túladagolásra. Eleve módosult tudatállapotban könnyebben programozható az elme, úgy épül be az agyacskájukba a túltolás gondolata, mint a drogfogyasztás természetes velejárója. Pedig még hideg víz is volt a mosdóban.
Én sem voltam különb, az ember fiatalon szereti feszegetni a határait. Egészen addig szórakoztató, míg úgy megfeszülsz, hogy már nem tudsz visszajönni, vagy csak nehezen, szenvedősen, netán segítséggel. Ha nincs szerencséd, sehogy. Régen is ez ment, a mai napig az egyik kedvenc trackem (itt még volt rendes frenchcore... :D)
A jóarc youtube azért próbál megmenteni, mikor rákeresel az ilyen jellegű kulcsszóram hiszen kell a premium member meg a feliratkozók.
Újvonalas, oké, nem hc és MOH de azért témába vág. 2023, Még mindig látszatkriminalizált, de már nem sokkoló, kirívó vagy lázadó. Természetes a szintetikus.
De vissza az élethez, a szexhez, drogokhoz és a hardcorehoz. Erről szól az egész. Ez legalább annak mutatja magát, ami. Nincs namastégeci, sem kiüresedett értékek mantrázása, amit már te magad sem hiszel el.
Komolyan mondom, én ennyi szép, magas, fiatal rendőrt és ápolót egy helyen még nem láttam hardcore bulin. Általában kerülöm a kékeket, de határozottan kellemes volt elsétálni mellettük, pedig a biztizár nélküli bilincs már nem annyira hoz lázba… Oké, lehet, hogy nem kellett volna egyben benyalni ekkora dózis kristályt, de annyira szar volt a hang, hogy valamivel kompenzálnom kellett. Meg aztán tényleg úgy voltam vele, hogy ezek aztán el is vihetnek, vissza se hozzanak…
Komolyabbra fordítva a szót, korán mentünk mert fasza line upnak ígérkezett, tökre vártam a Never Surrender-t, de a bal oldalon egyszerűen nem szóltak a hangfalak, a basszus tompa volt és többen megállapították, hogy határozottan halk az egész. Nem én süketültem meg. Remek. Legalább a fülem ép, ha az elmém már rég nem az.
Broken Minds itthon a Playgroundban ezerszer jobban szólt, ki is mentem legyezőt vadászni a szett alatt. Vettem egy ronda, kék fröccsentett Masters of Hardcore feliratút a gyűjteménybe. Az idei pulcsi elég csúnyácska volt, mintha valami narancssárga fürdőruha felsőt patchwörköltek volna mozaik-szerűen az ujjába. Mindegy, a token úgyis geci drága volt, éppen elég kiadás az is. Tíz token 25 €, egy sör 2.5 token, a pultos picsák cserébe parasztok és állítólag büdösek is (ez utóbbit a hím haverjaim szagolták ki, az én nyálkahártyám túl szilánkosra volt szívva, hogy érezzem).
Amúgy a Rulers of Chaos anthem kísértetiesen emlékeztet a Voice of Mayhemre, csak gyorsabb és frissebb hardcore hússal promózzák. Ez már új generáció, de azért a high bpm fiatalon tart, a narkó konzervál és D-Fence meg Angerfist még mindig adja. Addigra valamit kezdtek a hanggal és a kisebb kijelzőkön felvillanó MOH halálfejek sem voltak már pixelesek. A fénytechnikára egy rossz szavam sincs, flasheltem csillogó szemekkel,
A tavalyi amúgy sokkal jobb volt és reggel a hideg pályaudvaron, lejövősen, a szokásosan késő vonatot várva öregasszonyosan vicsorogva zsörtölődtem és megfogadtam, hogy én ezt aztán többet nem. Nem éri meg, nem bírom én már, olyan leszek, mint a begyepesedett otthonülős harmincasok.
Azóta lett két Supersized Kingsday meg egy Intents jegy. Fuck it. I’ll sleep when I’m dead.
„Nem forradalmi, de lenyeled” kategóriás könyv. Újabban én is kezdek ráérezni a szarok mindenre kellemességére. Vannak benne olyan kis szürreális, de a mi életünkből kiindulva teljesen valid történések. Olyan, mint egy hosszú körmondatos hangulatfestés. Novella érzet, de mégis regény, torz nihil, stressz és kábulat váltakozása. Életszerű, csak túl amcsi. Nincs benne igazi mélység, és ha nem lenne ennyire fent az ingerküszöböm még sokkoló is lehetne.
Nevek
Identitàsok
Regionàlis kódolàsok
Tévedések
Múltba révedések
Nemek közti félreértések
Nézz most ràm!
Mindegy, hogy hívnak.
A lànyok, ha nyuszinak
becézed őket, màsnap sìrnak
Nyuszi ül a fűben és nem szìvja
Az utolsó szavam lesz a fejfàdra ìrva.
Itt nincs atyám oldozz fel... Maximum oldozz el, elszorítottad a vérkeringésem.
Naná, hogy kértél, baszdmeg. Egy kicsit elviselhetpőbbl vált az, ami amúgy elviselhetetlen es életnek hívják.
- meg aztán énse vagyok matyóhimzés
-Te holland/magyar hímzés vagy
Kiszarni egy jupitert magambol.... Milkywayjel táplálom majd
A túra örök, csak az emberek változnak.
Egy posztmodern faszvizionalo anyaméhbölcső istennő vagy
- Potyának ne nézd a hatóanyagát!
- legalább megmaradsz akkor
- a magamfajtanak nem osztjak konnyen a halált
- a szar sokáig eláll
- és még lekvárnak hiszi magát, ha felrakják a polcra
- Ez kiraly meg kemény is egyszerre
- Kemény, de nem annyira mint Chapel city
- Igen, az év vége fos, elég lenne egy nap teljesen, a fanok éljék ki magukat
- Vagy legyennekik három. A szegényeknek pedig...
- Legyen fakultatív baszki nem elvárt
- Fuckultativ december
Egy üveg bor másfél óra alatt az teljesen vállalható, nem is értem miért gondolod, hogy az sok...
A statisztikát inkább hagyjuk. A következő ennél csak jobb lehet. És olcsóbb.
Első flashre finoman szelt
Szelíden
Már-már megszeppenve
Szolídan szólt szinte
elhitetve: életlen a penge
Pengeélen táncolok
száz ütemre
veretve
egyszerre
egy többszólamú
két oldalú
lemezre
Ahogy rám néz
Ahogy érint
Attól mindez
értelmét vesztette.
Egyszerű ez:
KISS -
Keep it simple
Witch
a black one
but makin' magic
(oh, how tragic)
Bitch
can take every
Inch
of You
is it illusion, real or a sweet belief?
it does not matter what I believe
Until you stay
you don't have to say
anything anymore
I start to realize that
this shitty life is beautiful
in it's own fucked up way
...whatever...
Just don't go away
Lilith merev kitartott karral, rezzenéstelenül ült lótuszülésben Annickkal szemben. Hosszú ujjai közt himbálózó obszidián inga metronómszerűen lengedezett kelet és nyugat közt, a lány üvegesedő szemei előtt.
Annick képtelen volt felidézni akár egyetlen olyan emlékképet, ahol bármely szülője, rokona felismerhető lett volna. Barátai nem voltak. A Boersma család elzárva tartotta őt a külvilágtól. Magántanulóként oktatta őt az apja, amikor nem tanult, akkor az anyjának segédkezett a házimunkában, s persze mindenekelőtt a helyi muszlim közösségi életben vett részt.
Egészen tudatlannak tűnhetett, ám rendkívül intelligens, érzékeny kislány volt, aki burokban nőtt fel. Lilith nem állhatta, hogy ne segítsen rajta. Ugyan már soha sem tudhatja meg, mi lett volna, ha normális, szabad gyermekkort és életutat kap, de azt még megtapasztalhatta, mivé válhat az ő démoni segítségével.
A nővérek napok óta nem látták Lilithet. Az a pletyka járta, hogy már nem érdekelte többé a fekete hit terjesztése. Valóban, Lilith úgy érezte, mindent elért, amit akart. Most új küldetést érzett magáénak, lelkében nyugtalanul kavargó, kitörni készülő tettvágy feszítette. Itt már egyébként is mindent véghez vitt, amit lehetett.
A katolikus egyház templomai feketén ragyogtak Baphomet vigyázó bal keze alatt. Megtette, amit az Ördög megkövetelt tőle. Most máson volt a sor, egy egész új generáción. Lilith szívügyének érezte, hogy utat mutasson nekik, hogy lássák, van más választás, mint amit a világ és a nagyhatalmak beléjük sulykoltak.
Annick Boersma volt az élő, ártatlan bárány eltévelyedett példája. Lilith anyai szeretettel oltalmazta a lányt. Nem számított hány nap telt el, hányszor telt ki a hold – nem hagyta magára fogadott leányát. Annick nem merte elhagyni a kolostor alagsorát. Probst nővér időnként hármat koppantott a minden fényt és életet kizáró zárt tölgyajtón, ezzel jelezvén, hogy ételt és italt hozott.
Lilith senki mást nem engedett Annick közelébe, még a legközelebbi bizalmasait sem. A lány így is félt, még tőle is, napok múltán is. Olykor úgy ölelte, mint anya a néma gyermekét. Bár nem lehetett szóra bírni a teremtést, osztozott a fájdalmában, átvett belőle és Annick mellkasa napról napra könnyebbé vált. Újra lélegezni kezdett.
Lilith ekkor látta elérkezettnek az időt a hipnózisra.
Elő kellett csalogatnia azokat az eltemetett emlékeket, melyek bezárták Annick Boersmát. Lilith fel akarta szabadítani a lány lelkét, kerüljön is bármibe.
A holland Trainspotting, de tényleg. Isten ments, hogy én itt összehasonlító filmkritikai elemzésekbe kezdjek, hát who am I ugye, meg hát 90-es generáció vagyok. Se nem ősgabber, semmi közöm hozzá - de azért én azt hittem naívan, hogy ez egy történelmi és zenei kulturális értékekeket megjelenítő film lesz. Hát ehhez képest csak narkóznak, szórnak és szétverik egymást, de az OST legalább fasza.
Nekem kurvára trainspotting vibe már az eleje is, ahogy főhősünk elmélkedik az egzisztenciális void és a fuck the system filozofikus mélységeiről.
"Beetje slapen beetje neuken beetje eten en dan gewoon nog een keer."
"What did we do all day? What all wild animals do.A little resting, a little fucking and occasionally getting off your butt to look for some food. Now we are 3000 thousand years further and what exactly have we achieved? We built cities, flew rockets to the moon, invented drugs against typhoid and built giant factories where we all spend fifty weeks working ourselves to death every year. Fifty weeks of toil and then go on holidays for two weeks....
... And what do we do when we're there? Exactly. A little resting. A little fucking. And occasionally getting off your butt to look for some food.
Resting. Fucking. Eating.
We haven't made any progress at all."
Mijenigaztölle. Choose life!
Az ember alapvetően egy állatias ösztönlény, egocentrikus, magát mindennél és mindenkinél különbnek tartva, mindenféle valós és logikus megalapozottság nélkül. Különösen szubkultúrákba verődve fokozódó a jelenség. Nincs kivétel. Én sem vagyok az. Sex and violence. A többi csak körítés és önfényező szófecsérelés - tette hozzá az önjelölt asztalfiók-író hümmögve lekörmölve még egy mondatot. :) Regresszálunk. Megyünk a piktogrammok felé.
Azért az cuki tanmese-jellegű, hogy a széphajú, szomorúszemű fiú paradicsompakolós ismétlődő jelenetei közepette siratja a zongorista kezeit és a soha ki nem teljesedő belső művészt. Ez meg enyhén Sefa utalás, de lehet, hogy csak én látom bele. Leven is lijden, ugyebár.
Az is egész' megható amikor a másik kopasz szanaszét veri a nője szüleinek házát baseball ütővel, természetesen külön hangsúlyt fektetve a Szűz Márias képre is a falon. Szilánkok szállnak szerteszét, ahogy az üveglap közepébe talál.
Erről annyira ez a vidi ugrik be:
Látszik a tekintetén a nemhelyeslő, megtört fény csillanása. De azért nem csinál semmit, ugyanúgy szív meg szór tovább a film hátralévő részében is. Hát ennyi ez.
A kiskutyát kár volt kivágni az ablakon, az állatokat mindig úgy sajnálom a filmeken.
Azon gondolkodtam, hogy a Broken Mindsba mikor szerettem bele, aztán rájöttem, hogy nem is a mikor, hanem a hányszor a kérdés. Először nem is figyeltem az előadót, csak odavoltam az Ensiferum Wanderer feldolgozásért. Fantasy fanatikus vagyok, a viking mitológiai tematikával meg grammra meg lehet venni.
Másodszor a 2022-es Electic Fortress-en, Anime szettje alatt álltam és csak hallgattam a Die Alone-t. Szeretem a szomorúság arcba vágó megvalósításait, ez meg afféle melodikus műalkotás, a darkabb fajtából. Jó.
Szóval igazából őket vártam, persze Hysta sem rossz Én nő vagyok, de a fasziknak kell a Hardcore Barbie és Hysta olyan, mint egy zsenge mini-Korsakoff.
„Tehetséges farkaskölyök, veszélyes lesz ha felnő.” - A HC-s fiú haverjaim imádják. A Radiummal közös trackje engem is mozgásra bírt, pedig már öregszem. Elindulni is alig akaródzott a hidegben, két vodkaszóda kellett, mire felmelegedtem, kellően feloldódtam, éjfél előtt estem le egy kicsivel, elcsíptem a hazaiakat, jól esett átmozgatni az elgémberedett végtagjaim. Még nem a végét járom, de azért már megérzem a hideget meg a bulikat is. Aztán miután megfogadom, hogy nem megyek többet, vagy csak évente egyszer, már veszem is a következő early bird-öt hirtelen kattanásoktól vezérelve. Valamiben el kell pusztulni, vagy fáradni. Az az igazság, hogy sokat javult itthon a hard felhozatal, az Armageddonos bulik szimplán jók, színesek és változatos alfajokat vonultatnak fel. Kellett már ide a vérfrissítéses vérpezsdítő vérfürdő. Úgy kell a BPM, mint a vodka – gyorsan és minél ütősebben. :D
(A short youtube vidiket valamiért nem engedi preview nézetbe rakni ez a szerencsétlen felület)
- Mi ez a track, ezt ismerem...
- Igen ez az a csilingelős,amit mindenki ismer
- De mi ez, Peacock? Nem Peacock.
- Nem tudom de mindenki ismeri
:Ja, Creeds, a Dr. Peacock in Concerten férkőzött a tudatalattimbaa dallam, márciusban, tíz óra frenchcore alatt volt rá ideje. :)
Cursative egy állat. Tört meg hard, veszett és érdekes ki van a maszk alatt (csak nem egy másik maszk? Most hallottam másodszor, már szokom, erre is rá. :)
Nem tudom megunni a régi rock/metal trackek hardcore-al alkotott szimbíózisát. Gyerekkori flash, régi ZP, csak akkor még kettő az egy arányban ittuk a vodkanarancsot a Borároson. Van, ami változik, van ami vegyül(et), ez az egész őrület. Már talpon se' kéne lennem, de azért még ugrabugrálok egy kicsit, hátha jobban alszom utána. :)
Lump. Na, mire idáig jutunk a line upban, addigra már félrehangolt rádióadás-szerű effektet vált ki az agyhullámaimra gyakorolt hatású torz káosz a szivárványhányásos fényekkel kombózva. Jó egy kicsit nézni, de nem a szokásos valóságot látni.
AJÁNLOM AZ OLDALT
