„Én ezt a csipogást már nem bírom elviselni.”

A negyvenes HC-sok hajnal négykor inkább visszamentek a Gasometer kényelmes, hetedik emeleti, süppedős-sarokkanapés szállásukra, valamikor Deadly Guns előtt.

Addigra a huszonéves, friss osztrák fiúk folyó nyállal, eszméletlenül feküdtek a padlón a Merch és a hot dog pult közti placcon. Szlalomban, kárörvendő vigyorral kerülgettem őket. Schadenfreude ist die schönste Freude. Természetes kiválasztódás. Ők még relatív sokáig bírták. Az első, kék fóliával borított hordágyon fekvő, leszíjazott, huszas éveiben járó cukiságot öt mentős tolta ki és még éjfélt sem ütött az óra. Járulékos veszteség – kommentáltam a jelenséget teljes közönnyel  és Sz. röhögött és azt mondta fogjam vissza magam. Jó, azért a szöszi mentős csajt ő is vitte volna, a másik haverom részletekbe menően ecsetelte milyen vizsgálatokat végezhetne rajta, akár testüreg-motozással egybekötve.

Érdekes ez az overdose hype, biztosan más szubkultúrákra is jellemző, de itt konkrét szövegek és agymosás jellegű monológok ösztökélik a fiatalokat a túladagolásra. Eleve módosult tudatállapotban könnyebben programozható az elme, úgy épül be az agyacskájukba a túltolás gondolata, mint a drogfogyasztás természetes velejárója. Pedig még hideg víz is volt a mosdóban. 

Én sem voltam különb, az ember fiatalon szereti feszegetni a határait. Egészen addig szórakoztató, míg úgy megfeszülsz, hogy már nem tudsz visszajönni, vagy csak nehezen, szenvedősen, netán segítséggel. Ha nincs szerencséd, sehogy. Régen is ez  ment, a mai napig az egyik kedvenc trackem (itt még volt rendes frenchcore... :D)

A jóarc youtube azért próbál megmenteni, mikor rákeresel az ilyen jellegű kulcsszóram hiszen kell a premium member meg a feliratkozók. 

Újvonalas, oké, nem hc és MOH de azért témába vág. 2023, Még mindig látszatkriminalizált, de már nem sokkoló, kirívó vagy lázadó. Természetes a szintetikus. 

De vissza az élethez, a szexhez, drogokhoz és a hardcorehoz. Erről szól az egész. Ez legalább annak mutatja magát, ami. Nincs namastégeci, sem kiüresedett értékek mantrázása, amit már te magad sem hiszel el. 

Komolyan mondom, én ennyi szép, magas, fiatal rendőrt és ápolót egy helyen még nem láttam hardcore bulin. Általában kerülöm a kékeket, de határozottan kellemes volt elsétálni mellettük, pedig a biztizár nélküli bilincs már nem annyira hoz lázba… Oké, lehet, hogy nem kellett volna egyben benyalni ekkora dózis kristályt, de annyira szar volt a hang, hogy valamivel kompenzálnom kellett. Meg aztán tényleg úgy voltam vele, hogy ezek aztán el is vihetnek, vissza se hozzanak…

Komolyabbra fordítva a szót, korán mentünk mert fasza line upnak ígérkezett, tökre vártam a Never Surrender-t, de a bal oldalon egyszerűen nem szóltak a hangfalak, a basszus tompa volt és többen megállapították, hogy határozottan halk az egész. Nem én süketültem meg. Remek. Legalább a fülem ép, ha az elmém már rég nem az.

Broken Minds itthon a Playgroundban ezerszer jobban szólt, ki is mentem legyezőt vadászni a szett alatt. Vettem egy ronda, kék fröccsentett Masters of Hardcore feliratút a gyűjteménybe. Az idei pulcsi elég csúnyácska volt, mintha valami narancssárga fürdőruha felsőt patchwörköltek volna mozaik-szerűen az ujjába. Mindegy, a token úgyis geci drága volt, éppen elég kiadás az is. Tíz token 25 €, egy sör 2.5 token, a pultos picsák cserébe parasztok és állítólag büdösek is (ez utóbbit a hím haverjaim szagolták ki, az én nyálkahártyám túl szilánkosra volt szívva, hogy érezzem).

Amúgy a Rulers of Chaos anthem kísértetiesen emlékeztet a Voice of Mayhemre, csak gyorsabb és frissebb hardcore hússal promózzák. Ez már új generáció, de azért a high bpm fiatalon tart, a narkó konzervál és D-Fence meg Angerfist még mindig adja. Addigra valamit kezdtek a hanggal és a kisebb kijelzőkön felvillanó MOH halálfejek sem voltak már pixelesek. A fénytechnikára egy rossz szavam sincs, flasheltem csillogó szemekkel, 

 

 

 

 

View this post on Instagram

A post shared by ΛIPᄂI ᄂáƧZᄂó (@thabreakcore)

A tavalyi amúgy sokkal jobb volt és reggel a hideg pályaudvaron, lejövősen, a szokásosan késő vonatot várva öregasszonyosan vicsorogva zsörtölődtem és megfogadtam, hogy én ezt aztán többet nem. Nem éri meg, nem bírom én már, olyan leszek, mint a begyepesedett otthonülős harmincasok.

Azóta lett két Supersized Kingsday meg egy Intents jegy. Fuck it. I’ll sleep when I’m dead.