Ne legyen kétséged, ha érzed, hogy toxikus
kapcsolódás ez, de nem éppen kozmikus
barát az ellenség, a szenvedés komikus
Ő is, mint te magad, épp’ oly notórius
Elég egy pillantás, egy ösztönös gesztus
vagy egymásra projektált régi komplexus;
Végtelen spirálban keringő nexus
Feminin, maszkulin bekódolt szexus.

Az önsorsrontásom én magam írom
Ez lesz a végzetem, a fejfám, a sírom
Sírom a bánatom, ó minő fájdalom!
Én is hibáztam, tudom, nem rágalom
Érjen másokat is pont annyi ártalom,
amennyi kéretlen kicsinylő szánalom,
mi hamis szemekben rám vissza tükröződik,
a kegyetlenség szeretetéhséggel ötvöződik
az ármány, mint a pókháló, s szerelem szövődik
a szálakkal jól vigyázz – mind hozzád kötődik;
benne az áldozat vergődik, őrlődik,
Míg te táplálkozol, vele ki törődik?
 

Csöpög az eső, a doki azt mondta menjek le tízre.
 - Még jó, hogy van fedél a fejünk fölött – állapítja meg négyünk közül az egyik, aki szintén fél tíz óta ott ácsorog. Nekem azt hazudták telefonon, hogy tíz perc alatt megvagyunk, bevallottan olcsó, állami támogatott frontin recept reményében látogattam le a kerületi mini Pszichiátriai –és alkoholista gondozóba.
A botos öreg nénike állni sem bír, a várótermet rács választja el a fedett kültértől, ahol egyre hízik a sor. Valaki injekcióért jött, van, aki szintén először jár itt. A telefont nem veszik fel, többen is próbáljuk hívni őket fél tizenegy körül.
Elégedetlenkedés, előzés, kurvaanyázás.
 - Mi lenne ha csengetnénk? – vetem fel az ötletet, és a botos nénike kísérője szemében vad fény villan.
Becsenget. Beengedik őket. Forradalmi ötlet volt.
Negyed órára rá én is bekerülök, egész tágas a váró, padokkal meg minden, szappan és wc papír ugyan nincs, a kérdésemre senki sem válaszol, hogy akkor én végül is mikor kerülök sorra.
 - Tessék csak várakozni, a doktornő majd fogadja – int türelemre a nővér.
Elmerülten tanulmányozom az ajtóra ragasztott Risperdal feliratú világtérképet   –  Szabadon a Világban – hirdeti az ige. Na, hát itt akkor könnyű lesz legál drogot szerezni – morfondírozom, magamra erőltetett nyugalommal.
Nem is tévedhettem volna nagyobbat. Mintha tudnák, hogy ezer fokon égek, hogy ezer BPM-en pörgök, hogy lapátolom a GDP-t, hogy adózok és hitelt fizetek és nem szabad leszedálni, addig vagyok értékes és használható társadalmi elem, amíg ez teljesítménykényszert és túlhajszolt életvitelt okoz.
A doktornő nézegeti a Kék Pontos ambuláns lapomat. Megint a régi lemez. Szart sem ír fel, az antidepresszáns még jobban bepörgetne, a hangulatstabilizátor, ami „elkapná” a mániás kilengéseim az meg veszélyes alkohollal és amfetaminnal kombózva. Még azért a szerencsétlen egy milis frontinreciért is úgy kell lobbizni, mintha legalábbis nem ide járnának a helyi nyuggerek rispi szuriért...
Legyek tiszta pár hónapig, és aztán meglátjuk  – javasolja a fiatal, petite, a SOTE-ről valószínűleg frissen kikerült doktornő. Jó picsa, ha pasi lennék és még lenne libidóm az antidepitől, tuti felállna rá, sőt ide járnék  amilyen sűrűn csak lehet, utána meg arra verném otthon, ahogy higgadt hangon beszélt hozzám. Úristen, már megint milyen gondolataim vannak, doktornő, kérem, tuti nem írhatunk fel valami stabilizátort, vagy akármit, ami normális emberéhez hasonlatosra drótozza az elbaszott agyamat?

Today went really well
I didn't wake up in a panic spell
It was fine, even though I fell
Deeper and deeper into manic hell

Egészen vices dolog úgy Egerben wellnesselni és kirándulgatni, hogy egyébként nem szereted a bort és nem igazán tudsz nyugton megülni a közepes méretű hátsó feleden.
A Szépasszonyvölgyben rejtőző retro oldschool pincészet és új generációs coexistence még szórakoztatóbb. Marika nénitől a hegedűszó és a mulatós üvölt, mellette swag-yolo fiúk és lányok értékesítenek az újabb nemzedéknek. Az öregek kihalnak, vagy lassan de biztosan átadják a szőlő örökséget az utódoknak. Az unokák pedig műszempillás, töltött szájú, livejasmin-onlyfans-szökevény picsák, változatos stílussal, de elismerésre méltóan finom gyümölcs borokkal. Volt itt hidrogénszőke, jó arc páva lány, két denevér fülű törpe bulldoggal, aki például tök kedves volt, a pincészet nevére és számára sajna már nem emlékszem – ez valószínűleg az elfogyasztott bormennyiség számlájára írható. Aztán akadt a Wanda 18 borudvarban flegmázós, kimért kiszolgáló csajszi – a kóstolót mérte volna inkább kicsi bőkezűbben, ha már az egyik legdrágább modern borospincében sikerült pultoznia.
 - Kaphatunk kóstolót, mielőtt döntünk? – tettük fel aznap már sokadszorra a kérdést, amire minden egyéb pincében kedélyes „Természetesen” volt a válasz.
 - Na jó... – húzta el a száját a legyező-szempillás lány, mint akinek derogál a szopás behatolás előtt – de csak egy kicsit. „Csak a hegyét nyálazom meg.” – fordítottam magamban, miközben már jócskán alkoholittas állapotban figyeltem, ahogy málnabort csöppent az öblös borospohár aljára.

Angelique karjai és lábait vastag bőrszíjjak rögzítették szorosan egy remekül megmunkált, mahagóni fenekelőpad széleihez. A szájában klasszikus, vörös golyóbis díszelgett, pont megfelelő méretben ahhoz, hogy elfojtsa a hangokat, de azért még eléggé kényelmes legyen a hosszú távú viseléshez. A látását, hallását és bőrének érzékelését meghagyták.
A kis szoba minimalistán rendezték be, de egy kerek, halovány fényű hangulatlámpa és néhány ízlésesen elhelyezett fekete gyertya kellő fényt biztosított ahhoz, hogy lássa, amit kell. Vagy akit kell.
Egyelőre mozdulni sem tudott, kissé talán rángatózni, azt sem túl sok kilengéssel. Mióta magához tért, minden lélekjelenlétét összeszedte, hogy ne uralkodjon el rajta a hisztérikus pánik. Angelique okos nő volt, az ébredése utáni első néhány percben világossá vált számára – nem véletlenül van itt. Így.
Túl sokat tapasztalt és túl sokat tett már ahhoz, hogy tudja, az ember nem kerül csak úgy efféle szituációba. Az utolsó emléke a berlini szombat hajnal, egy minimál buliból tartott hazafelé a Boiler Roomból, az elfogyasztott mdma lassan kiment belőle, de még egészen kellemesen érezte magát... Nem, semmiképpen sem a szer mennyisége és minősége okozta az eszmélet –és tudatvesztést, mindig gondosan ügyelt az adagolásra. Kellemesen, de észnél. Mindig ura volt  helyzetnek. Kivéve most.
Valaki elkapta és elkábította őt, mielőtt lefordulhatott volna a lakásához vezető utcácskán. Az első, aki eszébe jutott, egyből az a rohadt Christian Fuß volt, a tetű képes lenne rá, hogy így zsarolja ki belőle a pénzt, amivel egyébként nem illette meg...
Lehunyta a szemét és mélyet sóhajtott. Inkább kifizeti, ennyit igazán nem ér az egész cirkusz... Különben is, minden hajó együtt süllyed el, ezt Fuß is pontosan tudja. Nem fogja sokáig itt tartani. A pszichopata barom szórakozik egy kicsit, aztán elengedi őt. Mindenki megkapja amit akar.
Aztán meg elvágatja a rohadék torkát. Vagy a Spree folyó fenekén végzi majd. Mindegy, felőle a lépcsőn is leeshet, esetleg elütheti az U-Bahn, a lényeg, hogy balesetnek tűnjön és az ő tökéletesre manikűrözött kezei ne mocskolódjanak be.

https://www.youtube.com/watch?v=p64X_5GX0J8&ab_channel=LindemannOfficial :)
 

Xiulan meztelenül, reszkető térdekkel állt a sötét dobozban, melyben az idegen helyiségbe került. Három hónap, talán fél év is eltelt azóta, hogy családja nemes – vagy éppenséggel nagyon szegény... – egyszerűséggel túladott rajta. Hatodik gyerek volt és negyedik lány, sorsa már anyja pocakjában megpecsételődött. Még csak saját vezetéknevét sem hozták tudomására – úgysem számított. Eleinte azt hitte, a szerencsésebbek közé tartozik, hiszen nem állították be azonnal Peking egyik alantas bordélyába szexmunkásnak, még csak gyártósorra, vagy varrónőnek sem küldték el, hogy ledolgozza az árat, amin megvásárolták. Új gazdái meglepően jól tartották, ami azt illeti, jobb bánásmódban részesült, mint odahaza, a szülői házban. A kíméletes gyámság azonban vihar előtti csendként tartotta magában a rá váró, kiszámíthatatlan jövő titkait...

"  - De mér' kell mindig kúrni minden írásban?
 - Mer’ addikt vagyok. Ez is egyfajta pótcselekvés.
 - Értem. " /I.G - Sniffany dialógus/

Átlagos, középmagas, cingár testalkatú kis figura volt, amolyan jellegtelen, hétköznapi arccal. Hegyes orral, mélyen ülő, barna, meleg szemekkel. Ahogyan végigsétált az utcán, kényelmes, ráérős léptekkel, senkinek sem tűnt fel, bár való igaz, a szentestét nem sokan töltötték odakint – így aztán nem is igazán volt, aki észrevegye. Ha akadt is kósza lélek, ki nem a saját bajával vagy az utolsó karácsonyfadísz beszerzésével foglalatoskodott, még azoknak  sem adott okot semmiféle gyanakvásra, mi célból és hová tarthat ez a fazon, túlzott, már-már halálos nyugalommal.
Nem esett a hó, idén sem, de a kínai boltokból vásárolt égők olyan vadító villogással színezték váltva, szinkron és összhang nélkül a kihalt lakótelep szürke panel falait, mintha a lélektelen ünnepet akarnák megerőszakolni és újraéleszteni. 

A busz délután négy óta nem járt, de néhány magányos taxis még december huszonnegyedike estéjén is elérhető volt. A rendelt sárga fuvar már a sarkon várakozott. Némán szállt be, majd bediktálta a külvárosi hotel címét. Merengve bámult kifelé a leheletétől egyre párásodó ablakon, a taxis meg az utat figyelte mereven.  A rádió nem szólt, ők sem beszélgettek. Egy ilyen estén nem volt miről cseverészni az ügyeletes taxisofőrnek és az utasnak, aki egy külkerületi hotelba tartott. Így hát hallgattak, az út különben sem volt olyan hosszú, mint az a három napos, kibaszott karácsony.

Legújabb beszámolómban három lány történetét mutatom be, akik megjárták a hazai pszichiátriai intézmények egyikét. Gyógyszerekről, depresszióról, szorongásról és az öngyilkos hajlamokról....

A teljes cikket itt olvashatod: https://drogriporter.444.hu/2021/06/17/legalis-drogok-es-a-big-pharma-daddy-vigyorgo-lanyai#