Minden reggel egy nehéz születés Minden születésnap egy újabb temetés Egyszerre születek és szülöm magam Kattan az óra, kattan az agyam Néha van úgy, hogy elvetélek De legalàbb nem a ti elvetek szerint élek
Mesélj nekem magadról,
Mondd el milyen vagy!
Te miként definiàlod
A féltett identitàsod?
A nyelved, az orszàgod
A vilàgot ahogy làtod;
A bőröd szìne, a lányod
A szülőanyàd, a párod
A zenei fő irànyod
Az összes apró hiànyod
A sötétben a magànyod
Meg nem fejtett talànyod
Úgy féled a halálod
Mégis a holnapot vàrod
Hogy szebb, másabb vagy
jobb legyen - az emberi faj
mit tegyen, hatalmat honnan
vegyen, önmagàról dönteni
A létet màsként tölteni
Mint az előre meghatàrozott
...ki àltal?
Mindegy mit a tegnap halmoz, Szörnyeket a holnap majd hoz
Te mosolyogj csak tovàbb!
Az inszomnia túl rég mardos Àrny szegődik üres falhoz
Szorongàs a szobàd
Óraműként benned kattog Sajàt szìvverésed hallod
De te nevess bàtran tovàbb!
Ha emészt, ha szétszed Eltűnik sajàt valódi képed Az egész màr nem a te részed
Csak mosolyogj, mosolyogj tovàbb!
Mìg elfolyik minden csepp vêred Amìg él elfedett feledett éned
Te addig nevess tovàbb...!
Képes vagy-e csak ennyire A negédesség, mondd, ìzlik-e? Elvàràsok álarcàban tellik le a lét. Tudsz-e még mélyen belenézni a semmibe Örülni a végtelennek tűnő léttelennek Jàtszani és megjàtszani Valami màsnak làtszani
Az üresség bennem olyan éles Keresztülszúrja az alkohol tompasàgàt
Nem tudom az àll belém vagy az asztal sarka
Beàllok én is, hàtha nem rugózom többet rajta
Kàr, hogy fél óra múlva az egészet kipiselem
annak a csehónak a leszakadt mosdójàban
A sört az ideiglenes àlnyugalom làtszatàban
Egy random faszi fűzi a fejem bànatàban
Van valami fura a hàzi pia pàrlatàban
Csekély borravaló marad utànam
és egy kör alakú pohàrlenyomat a repedt asztallapon
Amit ott hagyok némi frusztràció - egy kisebb vagyon
Àlmatag vagyok és kiégett, de a hiàny, a semmi,
meg, hogy milyen kényszeresen boldogtalannak lenni
Keresztülszúrja az alkohol tompasàgàt...
Samhain, Samhain Hex him Put him in a jar The veil is so thin Pure desire and sin Deep under my skin I feel you, I feel you Hex him Sex him And put him in a jar It's an eternal war None of us wins All of our sins are crawled in a cursed pumpkin Hex him, hex him Put him in a jar This went way too far
Tükröm, tükröm Mondd meg nékem Mozaikban melyik énem Mutatkozik épnek éppen? Szilànkosra tört személyem Szàz félelmem, szàz szeszélyem Ott rejtőzik a veszélyem Valamelyik szegletében Sötét sejlő feketében Démon rejlik a szemében Nyugta nincs a feledésben Csak őrület a keresésben Hat làb mélyre temetésben Koporsóban, tetemében Gyermektelen feleségben Viszonzatlan szeretésben Minden apró repedésben Ott vagyok, ott keringek Ebben a végtelen Léttelen Töredezett tükörlabirintusban Ott vagyok az összes rìtusban Fertőző molekula a vìrusban Fennkölt, hol alpàri stìlusban Àtkozlak, marlak és magamhoz kötlek Beléd kapaszkodom, a mélységbe löklek...
Fuck that Fuck it or Don't give a fuck about anyone's crap It's a fuckin trip trap Fuck the RIP On my grave All I do was Misbehave Fuck trash people Fuck da system Fuck da world Fuck everything And fuck everybody Fuck you Fuck me Who the fuck you think you are fuckin' with? Go fuck yourself Fuck till you can Fuck till die Fuck till cry Fuck me dry, give a try Fuck my ears with High BPM lullaby
Hozzàm szól a szálló holt lelkek imája Bennem testesül meg azok sötét shivàja A betegnek, a torz létre kàrhozottnak Az önkéntelenül vérrel àldozottnak Mind a hat karom karmokban végződik Hatszàzhatvanhat karma mint mantra ismétlődik; Egy keringő, Egy gyermekdal Mìg elevenen fel nem fal. Egy kezem àtkoz Egy kezem elvesz Egy mindent lerombol miközben tervez Egy segìt rajtad Egy kérőn nyúl feléd Egy mérgezett ételt tesz eléd erre a megterìtett takaros asztalra Tàn elpusztulunk mindketten hajnalra A nappal együtt kelek, Nyugovóra sosem térek vele A szìvem gyűlölettel, Elmém démonokkal tele.
A versekből kiveszik a rìm és a ritmika Elmarad a szabàly, porba fullad az etika Nincsenek màr jambusok és trocheusok Csak simpek, instapicsàk és fuckboyok Bàrmilyen jó vagy több làjkot kap Valaki màs Nincs igazi tàrs. Ahogyan a nyelv butul, stabilan bàstya Nem-e lehetne-e kettőfélbe' a skangot màra?! Se rím Se ív Se semmi Analfabéta korban Értelmetlen költőnek lenni.
Ha falakba ütközöl ne àllj meg Csak fess rà szìneket Fess rà egy egész elképzelt életet Fújd le az összes kötelező programot Gondold újra az egyenes éleket Hogy mivel töltöd ki az egyes éveket Miért szàmolod vissza a napokat? Te osztod vagy neked osztanak lapokat? Szìnezz, képzelj, alkoss belőlük magadnak vilàgokat Fújd tele képzelettel, ahogy a szél fújja a tenger felett repülő siràlyokat Itt nincs màs szabadsàg, csak ami a fejedben még létezik Ne feledd; a nagy egészet apró részletek képezik...
Közönyös arccal vèrzek el Tàplàlkozzatok belőle! Az èlet vize ez Belefulladok. A bànatos üressèg folyik előre mint örök forràsból fakadó vìzesès Feneketlen tò Elmerülök belè Süllyedek lefelè ameddig tudok.
Másvilági vágyakból magamnak kastélyt építettem Apró kövekkel és kristályokkal lassan szépítettem Benne lakik a démonom, a félelmem, a lelkem Mentsváram ez, s menedékem, a birtokom, a telkem
Túl magasan szálló elmém tornyába zárt börtön Két lábbal én soha sem járhattam a földön Itt maradtam egymagamban Tán teljesen meghasadtam A szakadék túl mély alattam Örök illúzióban ragadtam Az életem itt töltöm.
Szépen csendesen kivárok, úgyis hiába kiáltok Nem hallja meg senki, S ha hallaná sem értene Nincsen más itt rajtam kívül, ki magamtól megmentene.
Gyűlölöm a földet és gyűlölöm az eget
Gyűlölöm a tavaszt és gyűlölöm a telet
Gyűlölöm a magányt és hogy nem lehetek veled
Gyűlölöm a mindent látó gyönyörűszép szemed
Gyűlölöm, mert titokban úgy megfognám a kezed
Gyűlölöm, hogy az életet te ily’ könnyedén veszed
Gyűlölöm a kedvességet, s gyűlölöm a haragot
Gyűlölöm ha mennék tova, még akkor is maradok
Gyűlölöm a talányokat, gyűlölöm a tényeket,
Gyűlölöm a pislákoló, csodás esti fényeket
Gyűlölöm a sötétséget, gyűlölöm a színeket
Gyűlölöm az össze nem tört még eleven szíveket
Gyűlölöm a gazdagot és gyűlölöm a szegényt
Gyűlölöm a ki nem hunyó, értelmetlen reményt
Gyűlölöm a bűnbe csábult, rég elfajzott erényt
Gyűlöletből, szívszakadva írhatnék egy regényt;
de gyűlölöm a szűntelenül kiáramló szavakat
és gyűlölöm a csendességet, s benne saját magamat
Gyűlöllek én téged is és gyűlölöm, hogy sajnálom,
de gyűlölöm az összes hamis és az igaz barátom
Gyűlölöm, hogy gyűlölöm a saját szülő anyámon
minden, miért őt megvetem, ugyanúgy a sajátom
Gyűlölöm az életösztönt, gyűlölöm, de belátom
e gyűlölettel nem vagyok oly' egyedi e világon
Gyűlölöm a jelent és gyűlölöm a múltat
Előre is gyűlölöm a jövőt, mert rettegem az újat
Gyűlölöm az alkoholt és gyűlölöm a vizet
Gyűlölöm a csíkokat, bár felszívtam vagy tizet
Gyűlölöm, hogy mindenért az ártatlan, ki fizet.
Gyűlölöm a halálvágyat és az életösztönt
Gyűlölöm a halogatást, de még jobban a rögtönt
Gyűlölöm az emlékeket, s azokat elfeledni
Gyűlöltem én születni és gyűlölök majd temetni…
Ne legyen kétséged, ha érzed, hogy toxikus
kapcsolódás ez, de nem éppen kozmikus
barát az ellenség, a szenvedés komikus
Ő is, mint te magad, épp’ oly notórius
Elég egy pillantás, egy ösztönös gesztus
vagy egymásra projektált régi komplexus;
Végtelen spirálban keringő nexus
Feminin, maszkulin bekódolt szexus.
Az önsorsrontásom én magam írom
Ez lesz a végzetem, a fejfám, a sírom
Sírom a bánatom, ó minő fájdalom!
Én is hibáztam, tudom, nem rágalom
Érjen másokat is pont annyi ártalom,
amennyi kéretlen kicsinylő szánalom,
mi hamis szemekben rám vissza tükröződik,
a kegyetlenség szeretetéhséggel ötvöződik
az ármány, mint a pókháló, s szerelem szövődik
a szálakkal jól vigyázz – mind hozzád kötődik;
benne az áldozat vergődik, őrlődik,
Míg te táplálkozol, vele ki törődik?
AJÁNLOM AZ OLDALT
