– Mit érzel, amikor kiüresedésig basznak ezek az egyének?
– Megkönnyebbülést.
– Ennyi?
– Végtelen könnyűséget. Már–már békét – gondolkodik el.
– Ez neked tehát a zen állapot?
– Nem tudom, létezik-e olyan – vallja be őszintén. Leveszi az arcához mérten is túl nagy légyszemüveget. A vonásai most egészen megfeszülnek a jelenléthez ragaszkodó koncentrációtól. – A modern, divatos spirik azt mondják, ha már mindent elengedtél, akkor éred el a teljes belső békét, enlightmentet, a megtisztult megvilágosodást. Szerintem, az ember paradoxonokból áll. Van ebben valami és még sincs. A legnagyobb mocsokban érezheted a lelkedet a legtisztábbnak. Olyankor elmész a végsőkig, eléred a legalját – tehát felemelkedsz. Leomlik a gátlás, az összes réteg, egy esendő, vágyainak meghajló emberfajzat vagy csupán. Ennél pure-abb, ösztönösebb, leegyszerüsített entitásformáció már csak az állatok közt létezhet.
– Érdekes megközelítés. Mit mondana erre egy etikett tanár, vagy releváns szakirodalom?
– A szakirodalmat pökhendi, nárcisztikus faszok irják. Az önmegtartóztatás az a fajta szerzetesi álca, amit a közemberek öltenek fel, akik nem közéjük születtek; ugyanakkor azok közé sem, akik minden földi vágyat megkaphatnak. Olyan ez, mint egy spiri-szexuális kink kasztrendszer. Átjárás nem létezik, csak végtelen vágyódás.
– Mennyit fogyasztottál az elmúlt pár napban?
– Számít ez? – visszaveszi a napszemüvegét.
– A felmérés és kísérlet szempontjából nagyon is.
– Akkor kicsit változtatnék a kérdésen – mondja. – Már ha megengeded… - pimaszul nevet. Mutatóujját pajkosan beleakasztja a nyakörv O-gyűrőjébe. Nyelve hegyével megérinti a felső ajkát, de a kiszáradt szája és feszülő állkapcsa arra készteti, hogy mielőbb eldugja. – Inkább a mit és mivel kombóztam adja meg az alapot. A mennyiség olaj a tűzre… Vagy csak kifacsar. Úgyis mindegy. Mind elrohadunk.
– Szóval, mióta is vagy gruppi?
– A Múzsa kifejezést jobban kedvelem – ékeli közbe velősen, már-már sértődötten. A kislányos könnyedség olyan hamar tűnik tova, mint a két fehér csík az üvegasztal lapjáról.
Újra töltöm a poharát vodkával. Mellé szórok némi motivációt. Hátha újra megered a rózsaszín, cserfes nyelve.
.
Elfojtott exhibicionizmus vagy születésekor hibásan tekeredő DNS séma okozta? Trauma, a sormintából kilógó apró, cseppet sem gyenge láncszem, vagy feketebárány mivolta, mely a voidba vágyva, egyszerre az elől menekülve dobta le magáról a társadalmi berendezkedés fojtogató mázsás súlyát?
Az elnagyolt, túlgondolt válasz mindegyikben ott sejlett. A pszichoterapeutája, a barátai, a szeretői mind-mind másként fogalmazták meg.
A lényeg egy volt és ugyanaz. Neki sosem lesz elég egy. Neki sosem lesz elég a normális. Őt nem lehetett megkötni, s mégis a vágyai és a szabad szellemének végtelen kergetőző keringőjében ott rejlett a megoldásban soha meg nem merítkező önkiteljesedés.
***
Vasárnap este van. A hold olyan kerek és fényes, kompenzálja a szürke panelépületek közt megbúvó pingpongasztalok sötétzöldre mázolt elválasztó, lepattogzó vaslemezeit. Lilla az illendő adagnál pofátlanabb mennyiséget loccsant a poharamba a száraz fehérből.
– Az utóbbi években nagyon megszerettem a fehér porokat – mondja lesütött szemekkel, miközben jókorát kortyol a sajátjából. Borokat. Persze. A fehér porokat én szerettem meg. Koncentrálj! – kissé erősebben harapok az alsó ajkamba. A seb még nem forrt be, vigyázva szisszenek fel.
A vér végigcsorgott az államon, miközben hullámzó testtel lovagoltam meg. Nyelve hegyével végig nyalta az állam, olyan hevesen csókolt meg, hogy időm sem volt felocsúdni. A vodkaszóda és vér mámorító elegye akkora orgazmusban oldódottfel, amit csak ez a fajta szexuális kapcsolódás képes kiváltani belőlem…
– Ez nagyon finom. És a szósz is pont kellemesen pikáns – mosolyt erőltetek elgyötört arcomra. Az ő arca is nyúzott. Egészen mástól. Kicsi Kyra két órája mélyen alszik, Ádám valahol az éjszakában építi a karrierjét, dübörgő ütemek között. Lilla magánya tapintható a fehér kerítés kirakatának rejtekében. Mások, a barátok nem látnak mögé. A család szemet huny. Hiszen ez volt az álom, kit érdekel, mi mindenről kell lemondani érte? (Le kell mondani. Mindenről.)
– Ismételd utánam! – parancsolta. Öklendezésig kiöltött nyelvvel térdepeltem előtte. – Lemondok a testi szuverenitásomról. A személyiségi jogaimról.
– Lemondok a személyiségemről is, ha kéred – suttogtam, szememben vad fény villant. Beragyogta a félhomályba burkolt stúdiónak kialakított szobát
– Jó kislány – felelte elégedett önkívületben. Nem bírt rám nézni, de ez nem a zavartól. Annyira be volt tépve, hogy pislogni sem igazán tudott. Ujja érdekes ritmikát, taktust doboltkak az asztal lapján, miközben a farka hegye a nyelvem dörzsölte.
– Az egyikről – vontam fel a szemöldököm, kirívón néztem fel rá. Úgysem látott mást, csak a saját, duzzadó férfiasságát. Nem szabad elfelednie, hogy én hoztam ilyen állapotba. – És csak akkor, ha szépen megköszönöd… - elnyújtva, negédesen leheltem a farkára a szavakat, hátra húzott hattyúnyakkal, lassan távolodva tőle. Az előbb még csaknem izomból torokra nyeltem. Hideg levegőt fújtam a makkjára.
– Démon! – szisszent fel.
– A legforróbb pokolból – morogtam. Tövig rácuppantam, a szám szélén nyál fénylett, az orrom is megtelt a vákuumos szopás által kiszívott életerő aromájával. Ó, igen. Az ő helyében én is taknyosra szopatnám magam. Hagytam, hogy az összes energiáját a számba engedje. A spermájával együtt szívtam ki belőle a szexuális energiájában burjánzó ihletet.
Ürítsd ki a fejed! – gondoltam magamban. Őrző gondossággal szoptam, alaposan, az utolsó cseppig. Lecsapoltam a felesleget, teret hagyva valami másnak. Valami olyan letisztult energiának, amely csak a fojtogató, fülledt szexuális vágy nyomán éledhet fel.
A hajamba markolt félszegen, hátra vetve a fejét. Felfelé sandítottam teli szájjal, miközben éreztem az ondóvezetékéből kiáramló kellemesen meleg gecit a torkomra lövelleni. Pulzált és majd’ felrobbant. A szopás szájba-baszáshoz közelítő önkéntelenül rángatózó, majdnem túl durva, de azért valahol még figyelmes kölcsönösségen alapuló ritmikába csapott át.
A keze elernyedt, kósza tincsek tapadtak verejtékező arcomba.
Nagyot nyeltem.
Aggódva nézett le rám.
– Finom volt? – leheltem lihegve.
– Isteni – összegezte.
– Az imént még démonizáltál.
–Angyalarcú kurva vagy, a démonok asszonya – vigyorodott el, szájába vette az előre megtekert spanglit.
– Jó sok volt benned – fújtam ki a füstöt az átadott cigiből. Lehunyt szemekkel pihent. Ilyenkor gyűjtött erőt a következő track megírásához.
– Jó ideje nem élveztem el – sóhajtott álmatag megnyugvással. – Lilla folyton stresszes és fáradt a gyerek miatt…
– Nehéz lehet most – hagytam rá, mélyen lent tartva a füstöt és a mellékvágányra tévedt gondolataimat.
– Ádám annyira hiányzik, de a legtöbb, amit tehetek, hogy támogatom őt – mondta borpírtól kicsípett arccal. – Még szerencse, hogy Te itt vagy Nekünk – nézett rám, a szalonspicces barátnő szeretethiányának minden őszinteségével.
– Nekem van szerencsém Veletek – pillantottam oldalra zavartan.
– Kyra imád téged. Jó lenne, ha eljönnél velünk nyaralni… - bukott ki belőle hirtelen.
– …és Ádám is – tettem hozzá magamban. Ez így nem mehet tovább. Megint túlságosan a sűrűjébe kerültem. Ki kell szakadnom közülük, mielőtt túlzottan elharapódzik ez az egész és túl erős lesz a kapocs. Elvégre a feladatomat elvégeztem.
Az album majdnem készen van, a turnénak októberre vége lesz. Nekem pedig más sem hiányzik kevésbé, mint egy családi nyaralás. Elvégre, nem véletlenül kerülöm a sajátom alapításának gondolatát is.
Kell valaki új. Valaki, akiben erősebb az igény. Valaki független, vagy nem ennyire elkötelezett, legalábbis nem a monogám kapcsolata, vagy családja iránt.
Ó, igen… egy fiatal feltörekvő művész, aki imázsa és identitása még nem ennyire szilárd talajban gyökerezik…
- Örülök, hogy élek. Azaz nem örülök.
- Nincs garancia, hogy a halál jobb. Az a baj, hogy semmire sincs garancia. És ha az életemre lenne, elküldenének a Pokol vevővszolgálatáról azzal, hogy baszódj meg, nem rendeltetésszerű használat.
- Vagy, hogy pillanatnyilag minden ügyintézőnk foglalt, kérjük maradjon vonalban.
- Nem vesszük vissza, de levásárolhatja.
Az egy gramm changa mostanra fogyott el. Két éve nyáron talált meg – továbbra is hiszem, hogy a DMT megtalál, amikor kell – azóta több emberrel is megosztottam a breakthrough élményét.
Szeretem megfigyelni és feljegyezéseket készíteni arról, hogy hat a fizikai testükre; közvetlenül az élmény után a visszatérés pillantától pedig meghallgatni a tapasztalataikat.
Mint egy álom, amíg még friss és élénk. Bár egy DMT trippet nehéz elfelejteni. Oké, a goásoknak biztos az is sikerül :D Namastégeci, semmi ítélkezés, felőlem mindenki azt és úgy tol meg doseol, ahogy jónak látja. Én nem hiszek abban, hogy szívogatod, ha kell, ha nem. A kevesebb több elvét preferálom. Évi egy hard reset, vagy ha az életed olyan fázisához érkezett. Amikor a pszichédnek kell a frissítés, mint egy jó rendszer update; akkor a DMT megtalál.
A párom negyvenedik születésnapja alkalmából terveztük. Nem napra pontosan, úgy szerette volna átélni az elsőt, hogy semmi egyéb szubsztanciát nem fogyaszt. Tiszta DMT effekt.
Egy péntek estét választottunk. Volt még fél gramm changám. Elfogyasztottuk. Főleg ő. Az összes eddigi kísérleti alanyom közül az ő pszichéje volt a legellenállóbb. Érdekes ez a mindenkire minden másként hat frázis. Régi jóbarátom, két méter magas, szintén kicsit kevesebb, mint 0.1 grammtól megkapta a breakthrough-t, igaz időben nála 8 perc intenzív hatóidőt mértem a visszatérés és ébredés pillanatáig. Az átlag hatóidő 12 perc volt a többségnél.
A párom előre kiválasztotta az aláfestő zenét, amit előtte már meghallgatott, ezzel is stimulálva az agyát, beállítva a settinget.
Ez a két track szólt a trip előtt és közben:
Egy pillanatra kimentem a konyhába közben valamit behozni (ez a triphez egy későbbi ponton kapcsolódó információ), egyébként az ággyal szemben, törökülésben elhelyezkedve a padlón figyeltem csendben és némán jegyzeteltem.
A folyamat vázlatszerűen így épült fel:
19:27-29 0.2 DMT-t tömök a pipába, 0.1 nem adta be nála a breakhtrough-t. Vasarely képek jelennek meg vizuálisan, de messze nem breakhrough effekt még mozog es beszél.
Beleöntöm a pakkban lévő többi changát a pipába. - Tartsd lent, amíg bírod, könnyzzél sírjál! – magyarázom neki. – Nem kéne, hogy beszélni tudj! (kb 0.3-0.4 chanát szívott el, tisztán, pipából eddigre)
19:29 eldől végre, fekvő állapotban trippel
19:30 Csak enyhe kézmogás jelentkezik, mintegy reflex-szerűen, ami anno L. Al Shivánál is megfigyelhető volt. Két kezét a mellkasára teszi, ujjak görbén, mint mikor L. keresztezte a kezeit ökölben a mellkasán, X alakban. A párom hasonlóan, csak lazábban, de ezt a pózt felvéve fekszik.
19:32 Nagyon békés, kezek már a test mellett, alvó, blackouthoz hasonlatos állapot
19:33 Légzése nyugodt és egyenletes, mintha csak aludna, kezek továbbra is a test mellett. laza állapotban, ajkak enyhén nyitva. A légzése teljesen nyugodt, cseppet sem kapkodó.
19:34 Megdörzsöli az arcát, majd vissza teszi kezét a teste mellé. Önkéntelen mozdulatnak tűnik kívülről szemlélve. Vajon mit élhet át?
19: 36 Mellé sétálok, nagyon csendben es óvatosan az arca azért tükröz némi torzulást, a normál allapotához mérten, így közelről szemlélve.
19:38 még mindig kóma - remélem nem aludt el, basszameg.
19:39 - 10 perce trippel de ehhez jóval tobb kellett, mint 0.1... a legellenálóbb alanyom, de nem a legmagasabb. 40 éves 185 cm kb 97-100 kg. Nem tudom a nemolep csökkentheti e a hatás intenzitását, de elképzelhetőnek tartom. (Ez egy elaikus fogyasztói beszámoló, nem vagyok neurológus, vagy vegyész, de még psychonautának sem definiálnám magam :D)
LSD-t és egyéb általános narkotikumokat már fogyasztott korábban, a receptorai nem frissek. Szerintem nem testsúly függő a DMT mennyiséggel elért hatás.
Amikor végre magához tér, mohó kíváncsisággal kezdem faggatni, miután felé nyújtok egy pohár vizet, amit jó előre bekészítettem.
Egyszerű és tömör fogalmazásban összegezte, hogy a vasarely-szerű vizuális világ után következő fázis, ún. breakthrough fekete térben lebegő, meditatív állapot volt. Boldogság érzet járta át. Kis halál, de cseppet sem szorongó, mint pl. nálam. Nem negatív void.
A zenét hallotta, de nem igazán fogta fel, csak amikor leállt.
„Nem volt rossz” –összegezte. „Bizsergő érzés, de nem LSD szintű. Annál intenzívebb.”
„Álom volt” – tette hozzá. -
- És Aztán?
- Aztán meghaltam... - nevet. - Jó Nem úgy.
...nem úgy, mint én, többször is. Fraktálokat is vizualizált.
Az élet egy álom, útban a halál felé – jutott eszembe az idézet.
Érdekesség, hogy a trip első harmadánál furcsa látomása volt, mert kívülről látta saját magát, és szeretett volna, de nem tudott kimenni a szobából. Elmeséltem neki, hogy én viszont ezzel kb. egy időben kimentem egy pillanatra a helyiségből. Elképesztőnek találom, hogy a pszichedelikum ilyen szintű összekapcsolást eredményez. LSD-n anno nem tudtam eldönteni, hogy a macskám hányt, vagy én. (Dr. Seuss, teli lap trip itthon, egyedül, a cica társaságában.) Kitisztulva persze világossá vált, hogy ő volt, de a nagy dózisú acid valóságtól diszkonnektált tudatállapota közben mégis képes a psziché a másik jelenlévő élőlény elméjéhez, lelkéhez kapcsolódni.
Én egy morzsányi, mondhatni „mikrodózis” changát fogyasztottam. Elszívtam a maradékot a pipa aljából, a pakk maradványait beleszórtuk egy spangliba. Nem volt breakthrough, de az a fajta bizsergés és a kép enyhe, spirális csavarodása tíz percen át tartott. Míg feküdtem, a gerincemben éreztem ahogyan kell. Mint a buborék, a vízmértékben, úgy haladt felfelé az agyközpontomig. Erős bizsergés az egész testemben, az ujjbegyemben, a lábujjamig és most még nevetgéltem is közben egy perc erejéig, hogy úristen, de ütős ez így is, ilyen jelentéktelen mennyiségben – vagy én reagálok fokozott érzékenységgel. Biztonságban érezhettem magam, mert most nem volt halálközeli, vagy másvilági élményem, mint a két évvel ezelőtti breakthrough doseomnál:
Közben aztán, mint akibe belecsípett valami, felpattantam és megint kimentem a konyhába. Megálltam a pultnál, felkapva a egy szelet pizzát. Realizáltam, hogy még mindig készen vagyok.
- Vége lehetne már - mondtam ki hangosan a szokásos türelmetlenkedő bosszankodással. Beleharaptam a pizzába miközben magam elé bámulva flashelgettem. DMT-s pizza. Éttermet kéne nyitnom.
Minden reggel egy nehéz születés Minden születésnap egy újabb temetés Egyszerre születek és szülöm magam Kattan az óra, kattan az agyam Néha van úgy, hogy elvetélek De legalàbb nem a ti elvetek szerint élek
A karácsony és a születésnap fej-fej mellett halad.
A vesztes az ünnepelt.
Jézust megfeszítették.
Én simán csak megfeszülök.
Amikor a digi alkalmazott router szerelés közben figyelmeztet, hogy nyugodjak meg, vagy infarktust kapok, esetleg csorgó nyállal, megbénult testbe szorulva végzem, az az előjele, hogy lassan-lassan itt a vége…. Mikor végre?
Ismétlődött az egész, de valamit jobban csináltam. Most kevésbé kurvaszar, mint tavaly.
Felismerések.
***
A kolumbiaim egy kokós ADHD tündér. Ma ő mentette meg a lelkem egy halni vágyó szegletét.
- I can’t stand gossiping. Gemini dark side.
- I am a grave, dear.
- Magammal viszem a sírba. Tell me in spanish.
- Soy una tumba.
Look at me now 'cause this is what you made me
Rebel to the grave there's no way to barricade me
Scream
...és még mindig itt vagyok, a rohadt. kibaszott. kurva. életben.
Láncreakció
vagy kémiai
Sötét vízió
foglyai
vagyunk mindannyian
nézd, az a forma már
nagyon kivan
Kivagyok én is
de ki vagy te
hogy tőlem kérsz?
Nem félsz?
Hogy amit adok méreg
Az energia, mit beengedek
élősködő féreg
Kizárom az érzést
Kizárom a realitást
Nem keresem többé
a felelőst, a hibást
Valami mást
akarok
vágyom
hiányolom
hogy pontosan mit
talán holnap megálmodom
Minden, minden túl monoton
de legalább a hang sztereo
mint egy sztereotípia
a delíriumban nem fáj úgy
a jelen kori disztópia
több szólamú szimfónia
a beszélt nyelv csak irónia
ciklikusan ismétlődő agónia
Und diese schwarzgekleideten Wesen Werden Pillen mit sich tragen Die sie an uns Menschen Als Geschenke überreicht hätten
Pillen gegen die Traurigkeit Hätten sie uns geschenkt
Retkes ez a hely, es fehér is, egyszerre. Bármilyen szépen ringatóznak a tengeren a jachtok, bárhogy világit a rengeteg hófehér vászon vakító napfényben, Monte Carlo maga a mocsok mekkája. Rosszul vagyok a steril mátrixtól, a tökéletes utcáktól, monumentális épületektől, luxus boltok sorától. Sehol egy meki, egy kisbolt, egy apró tökéletlenség. Tűz a nap, ver a víz, töretlenül maszom meg a hegybe epitett rezervatum cifra nyomorúságát. Feljebb mar nem megyünk egy pontnál. Aki ennel feljebb lakik, az helikopterrel jár haza, állapítjuk meg. Olyan autók vonulnak végig a főterén egymás után, mintha valami expon lennénk, vagy rendezvényen, pedig ez csak a standard péntek délutáni forgatag. Es mi tényleg itt, itt akarunk bulizni menni este...? - Úgysem fognak beengedni - legyint Priscilla hanyagság mögé bujtatott szorongással. Ha a Baoli clubból elküldtek a picsába, pedig Cannes aztán tényleg egy fekete lyuk, egy gettós bűnbarlang; akkor a felsőbbrendű Monté Carloban vajon hova küldenek majd minket...? Leszarom, csak érjünk vissza a hotelba, hogy pihentessem egy kicsit a szétzilált talpaim es szelektíven ürítsem ki elmémből a luxushulladékot.
A szállásunk egyszerű es olcsó de fürdőkád van meg olyan áttetsző ásványokból es drágakövekből álló berakás a fürdőszoba csempén végig. Gyönyörű. Kell tíz perc alone time. Eresztem magamra a hidegvizet a zuhanyrózsásból. Gyűlölöm ezt a helyet. Nem akarok többet kimenni az utcára, meg csak szociális szorongásom sincs, hisz emberek is alig vannak. A turistanegyedben lézengő halász nadrágos, hátizsákos, szalma -es horgász sapkás átlagemberek lézengenek, de feljebb, ahol a szeparált réteg él, az egy százalék krémje, ott szinte senki. Persze, ha nekem pálmafák, burjánzó növényzet es medence lenne a hegyoldalba épített palotám kertjében, minek is mennek ki az utcára...? Zokogni kezdek. Elfekszem a kádban, felerősítem a vízsugarat. Záporoznak rám a vízcseppek, záporoznak a könnyeim. Gyűlölöm magam, gyűlölöm az egész világot, a társadalmi rétegek közti igazságtalan eltérést, azt a bizonyos túl nagyra nyílt ollót, utálom ezt a szociológiai eset tanulmányt. A jövőt, ami ránk var, szívből remélem, hogy kipusztulunk, igazán, igazán remelem. Bár meghalnék itt, a fürdőkádban. Szeretem elképzelni, hogy ömlik a vérem ebben a monte carloi fehér fürdőkádban, a zuhanyrózsa vize lassú patakban mossa el, finoman örvénylőn tűnik el a lefolyóban, a csatornavizben, mely dragabb, mint a szensavmentes szentkirályi 85 forintért, Budapesten. Sírok, ömlik a könnyem, végre. Zokogok, tisztító sirassál, mint egy csecsemő. Olyasmit engedhetek meg magamnak, amit az átlag magyarok nem, de talán egy hajléktalannak is nagyobb lelki békéje van, mint nekem... - Jól vagy? – szól be aggódva Priscilla. A zárt ajtón is átszűrődik a kétségbeesés. - Jól. Majd jövök. Most ne gyere be. - Biztos? - Nem akarod ezt látni. Me time. Mindjárt jövök. A picsába, hogy ez a kis kurva minden reggel két órát bőg és én anyai türelemmel varok, de nekem nem jár egy kiadós depressziós zokogás. Pont Monacoban. Napfényes luxus depresszió, a jachtokkal pöttyözött kéken hullámzó tengerbe fulladva. Nem akarok ráijeszteni, amúgy is eldugult a kibaszott orrom. Kell egy csík, orrspray és alkohol. Hideg vizet eresztek az arcomba es hanyag eleganciával, meglepő stabilitással lépek ki a kádból. Priscilla a széken ul, óriás szemekkel néz ram, dőlni kezd belőle a szó. - Vizualizaltam, hogy megölöd magad, hogy az ereid vagdalod a kádban, geci - bámul rám kiguvadt szemekkel, hadonászva gesztikulál. Egyemmeg.. - Ah, nem, ne aggódj. Ha harminc év alatt nem tettem meg, nem pont itt fogom. Nem baszok ki veled. Meg egyebkent sincs semmi éles tárgy odabent. - Jo, csak úgy megijedtem... - Te napok óta, minden reggel bőgsz. A minap három órán át zokogtál, és két fatline után sem voltál képes kikelni az ágyból. Szerintem kurvajol kezeltem. Most en is kiengedtem. Ahhh, annyival jobban vagyok - lelegzek fel, kinyújtóztatva a végtagjaim. - mintha bevertem volna fel ekit, komolyan, olyan könnyű a lelkem - nézek korul szinte újjá születve. - Na ja, tom’ milyen - bólogat elnéző mosollyal, leeresztett szemhéjakkal. Kitölt egy jókora pohár bort magának, a szaraz francia lötty csak úgy bugyog, ahogyan dönti az üvegből. - De gondolj bele, mi a gecit mondtam volna a portásnak? Egyszerre kezdünk el hisztérikusan röhögni es különféle forgatókönyveket es dialógusokat gyártani. - Elnézést. A barátnőm öngyilkos lett a fürdőkádban, mig en idekint voltam. Tudom, hogy az en nevemen van a szoba, de végtére is, ez önhibán kívül történt es nem en okoztam a kárt. Minden merő vér. Mennyi takarítás díjat számítanak fel? Visongva, egymást túllicitálva imitáljuk a frusztrált arcú kopasz kis portás forma reakcióját. - Ez esetben a takarítás díjat elengedjük. Máris küldöm a takarító szolgálatot. A hulla eltávolítása es a vér tisztítása több órát is igénybe vehet. Javaslom addig látogasson el a közeli Casinoba. Please, enjoy your holiday in Monte Carlo!
- Mintha visszabasztak volna önmagmaba.
- Pontosan ez történt. A szex maga az élet. /Sniffany - Quen of the Stones párbeszéd egy hosszú, frusztrációkkal és gyér szexuális élményekkel teli koplalásos időszak után./
"Nézd, én szeretem ordenáré szavakba önteni a tevékenységet, de spirituális oldalról fenntartom, hogy a szex visz a legközelebb az őslélekhez/univerzumhoz azok közül, ami nem halál" - by Queen of the Stones
AJÁNLOM AZ OLDALT
