Az egy gramm changa mostanra fogyott el. Két éve nyáron talált meg – továbbra is hiszem, hogy a DMT megtalál, amikor kell – azóta több emberrel is megosztottam a breakthrough élményét.
Szeretem megfigyelni és feljegyezéseket készíteni arról, hogy hat a fizikai testükre; közvetlenül az élmény után a visszatérés pillantától pedig meghallgatni a tapasztalataikat.
Mint egy álom, amíg még friss és élénk. Bár egy DMT trippet nehéz elfelejteni. Oké, a goásoknak biztos az is sikerül :D Namastégeci, semmi ítélkezés, felőlem mindenki azt és úgy tol meg doseol, ahogy jónak látja. Én nem hiszek abban, hogy szívogatod, ha kell, ha nem. A kevesebb több elvét preferálom. Évi egy hard reset, vagy ha az életed olyan fázisához érkezett. Amikor a pszichédnek kell a frissítés, mint egy jó rendszer update; akkor a DMT megtalál.
A párom negyvenedik születésnapja alkalmából terveztük. Nem napra pontosan, úgy szerette volna átélni az elsőt, hogy semmi egyéb szubsztanciát nem fogyaszt. Tiszta DMT effekt.
Egy péntek estét választottunk. Volt még fél gramm changám. Elfogyasztottuk. Főleg ő. Az összes eddigi kísérleti alanyom közül az ő pszichéje volt a legellenállóbb. Érdekes ez a mindenkire minden másként hat frázis. Régi jóbarátom, két méter magas, szintén kicsit kevesebb, mint 0.1 grammtól megkapta a breakthrough-t, igaz időben nála 8 perc intenzív hatóidőt mértem a visszatérés és ébredés pillanatáig. Az átlag hatóidő 12 perc volt a többségnél.
A párom előre kiválasztotta az aláfestő zenét, amit előtte már meghallgatott, ezzel is stimulálva az agyát, beállítva a settinget.
Ez a két track szólt a trip előtt és közben:
Egy pillanatra kimentem a konyhába közben valamit behozni (ez a triphez egy későbbi ponton kapcsolódó információ), egyébként az ággyal szemben, törökülésben elhelyezkedve a padlón figyeltem csendben és némán jegyzeteltem.
A folyamat vázlatszerűen így épült fel:
19:27-29 0.2 DMT-t tömök a pipába, 0.1 nem adta be nála a breakhtrough-t. Vasarely képek jelennek meg vizuálisan, de messze nem breakhrough effekt még mozog es beszél.
Beleöntöm a pakkban lévő többi changát a pipába. - Tartsd lent, amíg bírod, könnyzzél sírjál! – magyarázom neki. – Nem kéne, hogy beszélni tudj! (kb 0.3-0.4 chanát szívott el, tisztán, pipából eddigre)
19:29 eldől végre, fekvő állapotban trippel
19:30 Csak enyhe kézmogás jelentkezik, mintegy reflex-szerűen, ami anno L. Al Shivánál is megfigyelhető volt. Két kezét a mellkasára teszi, ujjak görbén, mint mikor L. keresztezte a kezeit ökölben a mellkasán, X alakban. A párom hasonlóan, csak lazábban, de ezt a pózt felvéve fekszik.
19:32 Nagyon békés, kezek már a test mellett, alvó, blackouthoz hasonlatos állapot
19:33 Légzése nyugodt és egyenletes, mintha csak aludna, kezek továbbra is a test mellett. laza állapotban, ajkak enyhén nyitva. A légzése teljesen nyugodt, cseppet sem kapkodó.
19:34 Megdörzsöli az arcát, majd vissza teszi kezét a teste mellé. Önkéntelen mozdulatnak tűnik kívülről szemlélve. Vajon mit élhet át?
19: 36 Mellé sétálok, nagyon csendben es óvatosan az arca azért tükröz némi torzulást, a normál allapotához mérten, így közelről szemlélve.
19:38 még mindig kóma - remélem nem aludt el, basszameg.
19:39 - 10 perce trippel de ehhez jóval tobb kellett, mint 0.1... a legellenálóbb alanyom, de nem a legmagasabb. 40 éves 185 cm kb 97-100 kg. Nem tudom a nemolep csökkentheti e a hatás intenzitását, de elképzelhetőnek tartom. (Ez egy elaikus fogyasztói beszámoló, nem vagyok neurológus, vagy vegyész, de még psychonautának sem definiálnám magam :D)
LSD-t és egyéb általános narkotikumokat már fogyasztott korábban, a receptorai nem frissek. Szerintem nem testsúly függő a DMT mennyiséggel elért hatás.
Amikor végre magához tér, mohó kíváncsisággal kezdem faggatni, miután felé nyújtok egy pohár vizet, amit jó előre bekészítettem.
Egyszerű és tömör fogalmazásban összegezte, hogy a vasarely-szerű vizuális világ után következő fázis, ún. breakthrough fekete térben lebegő, meditatív állapot volt. Boldogság érzet járta át. Kis halál, de cseppet sem szorongó, mint pl. nálam. Nem negatív void.
A zenét hallotta, de nem igazán fogta fel, csak amikor leállt.
„Nem volt rossz” –összegezte. „Bizsergő érzés, de nem LSD szintű. Annál intenzívebb.”
„Álom volt” – tette hozzá. -
- És Aztán?
- Aztán meghaltam... - nevet. - Jó Nem úgy.
...nem úgy, mint én, többször is. Fraktálokat is vizualizált.
Az élet egy álom, útban a halál felé – jutott eszembe az idézet.
Érdekesség, hogy a trip első harmadánál furcsa látomása volt, mert kívülről látta saját magát, és szeretett volna, de nem tudott kimenni a szobából. Elmeséltem neki, hogy én viszont ezzel kb. egy időben kimentem egy pillanatra a helyiségből. Elképesztőnek találom, hogy a pszichedelikum ilyen szintű összekapcsolást eredményez. LSD-n anno nem tudtam eldönteni, hogy a macskám hányt, vagy én. (Dr. Seuss, teli lap trip itthon, egyedül, a cica társaságában.) Kitisztulva persze világossá vált, hogy ő volt, de a nagy dózisú acid valóságtól diszkonnektált tudatállapota közben mégis képes a psziché a másik jelenlévő élőlény elméjéhez, lelkéhez kapcsolódni.
Én egy morzsányi, mondhatni „mikrodózis” changát fogyasztottam. Elszívtam a maradékot a pipa aljából, a pakk maradványait beleszórtuk egy spangliba. Nem volt breakthrough, de az a fajta bizsergés és a kép enyhe, spirális csavarodása tíz percen át tartott. Míg feküdtem, a gerincemben éreztem ahogyan kell. Mint a buborék, a vízmértékben, úgy haladt felfelé az agyközpontomig. Erős bizsergés az egész testemben, az ujjbegyemben, a lábujjamig és most még nevetgéltem is közben egy perc erejéig, hogy úristen, de ütős ez így is, ilyen jelentéktelen mennyiségben – vagy én reagálok fokozott érzékenységgel. Biztonságban érezhettem magam, mert most nem volt halálközeli, vagy másvilági élményem, mint a két évvel ezelőtti breakthrough doseomnál:
Közben aztán, mint akibe belecsípett valami, felpattantam és megint kimentem a konyhába. Megálltam a pultnál, felkapva a egy szelet pizzát. Realizáltam, hogy még mindig készen vagyok.
- Vége lehetne már - mondtam ki hangosan a szokásos türelmetlenkedő bosszankodással. Beleharaptam a pizzába miközben magam elé bámulva flashelgettem. DMT-s pizza. Éttermet kéne nyitnom.
nem tudok újra tinédzser lenni de kurvajó a kristály
Elszìvom a békapipát kikkerhoedjéban
Sniffany Nederlandban megint túl kész van
A béka sem veszi észre, ha lassan főzik meg
Ezek itt többen szép lassan ölnek meg
Rotterdam Hools,
Majdnem Kispest
Itt a falra fújt graf
màsképp' is feest
Rotterdam Terror Corpse
Jobb ha egy szót sem szólsz!
Hogy ennyi évesen
Itt ragadtàl te is
Hàny év utàn is?
Ne vegyél mindent
túl véresen.
Hollandia elvesz
emlékeket, elpusztìtott
agysejteket, szerelmeket
Pénzt.
Jelenetet rendez, mikor
kinek kedvez, kockajàték mindez.
Hazajàrok néha, mint mosolygó kis béka
Keserédesen
...ezer évesen.
Szupermaci, ujabb strigula vagy a jegyzetfüzetemben
(De a zeehondkick meg a madamm bevallom engem basztak meg 🐸💚😬)
Kész vagyok mint a hàzifeladat
A jegyeladásban, apró szàmadat
Nem'tom mi ez a kibaszott kàosz àradat
és, mondd, miért kötök ki mindig ugyanott?
Annyiszor lekéstem azt a sàrga vonatot
Több sínen siklott ki, az is, meg az életem is
Lehetne ez puszta véletlen is
de a màniàkus séma túl gyakori ahhoz
A fogyatkozó fejezetek gátolják, hogy lapozz
***
Amikor háromszor mondom le majdnem az egészet, de azért bevásárolok hat kiló narancssárga ruhát X-Qlusive-ra. Végül mikor már rezignáltan, félrészegen, hátradőlve mindent elengedek Rotterdam Beergaardenjében, akkor csak rám nézel, hogy akarok-e jegyet én meg odacsúsztatom a telefonom feloldva, a-lanatural, minden mocskos chatablakkal megnyitva. Mire imbolyogva visszatérek a női mosdóból egy random szervált sörrel a kezemben, amiben ki tudja mi van, de enyhén darál a kép (a másik slejmet okádik induláskor pedig én szóltam, hogy valami van a piában és nem én voltam - ja, hogy hánytam? Nem emlékszem.), addigra nyertél nekem egy Supremacy jegyet. Mint aki jól végezte dolgát megint hátra vágódok a széken, eszembe juttatjátok, hogy még egy jegy kéne. Ja, hogy - legyintek. Azt is megnyeritek. Belenyalok a kristályba, teszt meg amolyan minden mindegy jelleggel. Keserű, aztán édeskés. Pure.
K. utálja ha írok róla, úgyhogy nem írok. (De azért csak írtam, bleee XD) <3
Már hazafelé megérint picit, a bulin a meleg napsütötte Brabanthallanben meg széjjelvág. Pont kellemesen, kétkörösen. Azért vicces, hogy az első adagom bevételekor egy egész sor női mosdót elkordonoznak, és egyedül állok ott. Most akkor rajtakaptak, vagy VIP vagyok?
Mit számít már, de tényleg? KUT bazmeg, Supremacyn vagyok és azt sem tudom ki játszik, mert minden ugyanúgy szól. Szépek a fények. Drága a sör. Kurva dögösek a félmeztelen kétméteres fresh holland huszonéves fiúk. Az egyik narancs legyezővel kínál, de csíkot kér. Nem kell legyező, amúgy is van már kettő, az egyiket úgy találtam. Törött volt, de örökbe fogadtam. Az MDMA erősítő a haldokló empátiám. Nem panaszkodom, öt percet nem ültem a bulin, végig verettem, ahogy kell, jó volt azért, de már most a Pandemoniumot várom. Pedig ott, na ott aztán biztosan nem lesz megváltás az Infinite Chamberben. :D (BTW ha valaki tud egy kis megváltást, csere is érdekel.)
***
Amikor háromszor mondom le majdnem az egészet, de azért bevásárolok hat kiló narancssárga ruhát X-Qlusive-ra. Végül mikor már rezignáltan, félrészegen, hátradőlve mindent elengedek Rotterdam Beergaardenjében, akkor csak rám nézel, hogy akarok-e jegyet én meg odacsúsztatom a telefonom feloldva, a-lanatural, minden mocskos chatablakkal megnyitva. Mire imbolyogva visszatérek a női mosdóból egy random szervált sörrel a kezemben, amiben ki tudja mi van, de enyhén darál a kép (a másik slejmet okádik induláskor pedig én szóltam, hogy valami van a piában és nem én voltam - ja, hogy hánytam? Nem emlékszem.), addigra nyertél nekem egy Supremacy jegyet. Mint aki jól végezte dolgát megint hátra vágódok a széken, eszembe juttatjátok, hogy még egy jegy kéne. Ja, hogy - legyintek. Azt is megnyeritek. Belenyalok a kristályba, teszt meg amolyan minden mindegy jelleggel. Keserű, aztán édeskés. Pure.
K. utálja ha írok róla, úgyhogy nem írok. (De azért csak írtam, bleee XD) <3
Már hazafelé megérint picit, a bulin a meleg napsütötte Brabanthallanben meg széjjelvág. Pont kellemesen, kétkörösen. Azért vicces, hogy az első adagom bevételekor egy egész sor női mosdót elkordonoznak mire előkecmergek, és egyedül állok ott a sornyi toitoi előtt. Most akkor rajtakaptak, vagy VIP vagyok?
Mit számít már, de tényleg? KUT bazmeg, Supremacyn vagyok és azt sem tudom ki játszik, mert minden ugyanúgy szól. Szépek a fények. Drága a sör. Kurva dögösek a félmeztelen kétméteres fresh holland huszonéves fiúk. Az egyik narancs legyezővel kínál, de csíkot kér. Nem kell legyező, amúgy is van már kettő, az egyiket úgy találtam. Törött volt, de örökbe fogadtam. Az MDMA erősíti a haldokló empátiám. Nem panaszkodom, öt percet nem ültem a bulin, végig verettem, ahogy kell, jó volt azért, de már most a Pandemoniumot várom. Pedig ott, na ott aztán biztosan nem lesz megváltás az Infinite Chamberben. :D (BTW ha valaki tud egy kis megváltást, csere is érdekel.)
PS: nem'tom. Ez itt most nem egy Supremacy beszámoló. Persze, jó volt, meg minden, de az időzítés, a betegség, a lemondások, a sold out és a pótlék X-Qlusive volkliedje énekkórista kilátásai annyira lehoztak az életről, mint háromnapos lejövő egy normális fesztivál után, csak ez sajna a before volt. De azért a káosz rendre intett, alakult itt minden is, még több is, mint kellett volna. Azért Furyant szétadtam, csak ezek a félórás szettek még az én kattogó óraművemben is furcsa időzavart képeztek. Legalább Gay Zero Project sem mert ilyen ultradivat kislány HS-t tolni ezen az eventen. Nem mondom, hogy maga volt a sötétség, de azért közelítgetett a szürke ötven árnyalatához. Baszott ez, csak nem akkorát. Vagy az én toleranciám és ingerküszöböm tolódott túl. Meg amúgy is imádok panaszkodni.
Amikor felszállunk pont ez szól a podcastben, mindig tűpontosan találó aléfestőzene a hard az élethez, legalábbis az enyémhez.
A bácsi mellettem kioffol, tátott szajjal, hátra dőlve alszik.
A C ülésről bámulom a felhőket, éreimben száguld az adrenalin.
I can move every mountain
Climb every tree
Fly like an eagle
High as can be
...I want to be free
Es minél inkább hitegetjük magunkat a szabadság illúziójával, minél inkább kergetjük, annál több láncra verjük magunkat
Paradoxon ez, a lelkesedésem alábbhagy (valahol a Duna felett), de nem baszódik el teljesen a kedvem, mert pontosan tudom, mint jó kis diáklány megtanultam a leckét,
Random trip egyedül, szerda este, harmad papírral, különben is ki a faszom ünnepel névnapokat...? (De legalább nem boldog karácsonyt kívántak nekem.)
Tegyünk úgy, mintha produktív, kreatív és self healing trip lenne ez. Írjunk valami értelmetlenséget, és nevezzük el trip naplónak.
Amúgy, rájöttem, hogy senkit sem bírok elviselni aciden.
Okos voltam, hogy csak harmadot ettem, nem felet. Így kezelhető volt és nem paráztam szét magam a saját erkélyemen. A hold is szép volt és a belső hangom is kellőképpen okoskodó.
Semmi extra. Írhatnék valami értelmesebbet, értékesebbet, drogos pornó helyett. És narkózhatnék meg piálhatnék kevesebbet. Nincs új a nap alatt.
A tükörképem torz alien volt, transzdimenzionális, nem emberi, de most nem is démoni. Elfogadtam, hogy fejlődnöm kell. Sokat. Ki kell találnom, mivel töltöm el a következő tíz évemet, vagy amennyi még hátra van. Az LSD nem mondja meg nekem és nem írja meg helyettem a regényt.
Inspirációt ad, izzítja az agytekervényeim, ragyogó aurával veszi körbe a felsőbb énem képmását a tükör-portálban. De a kezem nem mozdul, az életem nem változik meg, ha nem cselekszem a saját magamtól kapott üzenetek szerint.
Több jót kéne sugároznom a mikrokörnyezetemben. Lehetnék jobb hallgatóság. Jobb barát.
Nem vagyok mindenható, már nem akarok világotmegváltani. Világgá menni igen, de már meg volt, és magam elől nincs menekvés.
The only way out is in.
***
És elunod majd ezt is, ezt a színes, egykor különlegesnek hitt tudatállapotot. Unod a pszichedelikát, unod a vizuált, a reált, a kreált valóságot.
Végül egyedül maradsz a játszótéren. A többiek felnőttek, vagy meghaltak, vagy csak nem akarnak már játszani veled.
Talán te sem akarsz már játszani, de még is, mit tehetnél…?
Ez nem a te választásod, ez nem a te játszótered. Ez egy kijelölt út, emberi testben való tapasztalása annak a létformának, melynek kétségbeesetten próbálsz mélységet és értelmet tulajdonítani.
Pszichedelikumokkal.
Szaporodással.
Kapcsolatokkal.
Bármivel, ami az élet, a kontroll, a valahová tartozás és valahová tartás illúzióját kelti.
Lehetne rosszabb, lehetne tényleg, tényleg rossz – de te nem bírod a semmit, a békét, az unalmat, hát generálod tovább, amit generációkon át örökítettek beléd.
Az idő telik, hogy mivel, azt neked kell kitöltened. Ha nem töltöd ki, akkor is eltöltöd, ha úgy tetszik letöltöd, csak még több szenvedéssel.
Te vagy a bad trip, a félelem, a magány, az elvetélt magzat, a lázadó, a családanya, a mártír.
Te vagy a játszótér. Az üres játszótér.
A gyermeki kacaj, a sírás, az ugróiskola.
Te vagy a pedofil rejtett fintora
Te vagy az ítélet felső mentora
Te vagy, aki mennél még,
de már régen nincs hova.
***
"Hallod... téged folyamat belapoztatva kéne tartani. Teljesen vállalható sebességben tudsz így beszélni"
PS.:
Asszem visszaszokom az LSD-re. (Nem.)
A kevesebb több. Évi egy DMT trip és acid, amikor fázisváltás van, amikor hard reset kell, amikor ráérzek, hogy MOST azt adja majd, amit kell, akkor.
Lecsengőben, az utolsó harmadban könnyeden chatelgettem a barátnőimmel. Senkinek sem mondtam, hogy aciden vagyok. Nem volt szükségem károgásra, hétköznap, másnap munka, tényleg muszáj volt ezt, szükséged van segítségre? Jól vagy?
Sosem voltam. Ti jól vagytok?
Reggel könnyedén keltem. Depresszió és másnaposság nélkül. Persze egészen addig tartott, míg fel nem baszott az aránytalanul nagy munka-stressz. Hát ilyen ez az endless loop.
Ennél szürreálisabb nem is lehetett volna ez a reptér, az első két órában, amit a négy és félből itt töltöttem, komolyan attól paráztam, hogy innen nem is indulnak repülőgépek.
Konnektor csak a női mosdóban, kaja nincs, de itt van ez a fura automata, ami úgy felforrósítja a taknyos papírzsebkendő állagú tortillát, hogy két ujjam közé csippentve bírom csak felemelni a műanyag dobozkát, amiben kiköpte.
Még jó, hogy nem automatás carbonarát rendeltem.
A vonaton mellettem három apáca, bujják a lengyel Bibliát, időszakosan keresztet vetnek, mondjuk minden második megállóban. Elgondolkodtam, vajon az úr üzent-e, de akkor ezeknek az ehetetlen ételeknek is üzenetet kéne hordozniuk... hát ma sem térek meg, beverek inkább egy sört.
Annyiszor akartam már meghalni és annyiszor futott le a suicidal mechanism kéretlenül, ösztönösen és megállíthatatlanul válaszreakcióként. Traumákra, folyamatos, megoldhatatlannak tűnő problémákra. Csak úgy, mert valami mélyen van bennem elbaszva. Mert az anyámtól ezt tanultam gyerekként.
Hard reset kellett. Olyan reboot, ami nem kellemes, de elkerülhetetlen .
Ha felülsz a hullámvasúta... – mondják.
De ez nem hullámvasút.
Ez azonnali dimenzióváltás.
Egy féreglyuk.
Spirit Molecule.
DMT.
A mérlegem nem mér 0.80 mg pontossággal. Az 1.16.ból lecsippetettem valamennyit és a kis, ezüst, rég nem használt pipába tömtem a changát. "Changuszt." Cuki volt a srác, akitől kaptam, azt mondta vigyázzak, nagyon intenzív, olvasgassak még a neten, nehogy megijedjek.
Pont az kell nekem, kegyetlen erősség, ami úgy rúg picsán, hogy a halál gondolatával eljátszani se támadjon úrnői kedvem, jó időre.
A gondosan kiválasztott playlist semmit nem számított. A két levegővétel nélküli slukk után máris megvágott a kettőhúsz. Az összes idegszálam felforrósodtt, mintha áram rázott volna meg. Pipa azonnal letesz – ennyi lélekjelenlétem még volt. Próbáltam hátradőlni, de már nem ment.
Villódzó halálfejek, a szivárvány és az emberi szem számára érzékelhetetlen színskála minden kis tónusában és árnyalatában. Láttam őket, miközben gerincből remegtem.
Tudtam, éreztem, bár magamnál, evilági tudatomnál sem voltam már, hogy most átmegyek.
Mégsem akarom ! – kiáltottam volna fel legszívesebben, de hangom már nem volt, a zene nem jutott el fülemig, csak az a furcsa, vibráló fehérzaj, mint egy hibás rádióadás.Valójában nem lehetett mihez hasonlítani, azt a hangzást, amikor az agyhullámaid hangolódnak félre. Szerencsétlen kísérletet tettem az oldalra mászásban, mint egyfajta menekülési útvonal ( mégis hová?..lol), de a lábamat túl gyorsan kebelezte be az a hirtelen mindent elborító, nem evilági hálózat. Felfalt elevenen, azok a ragyogó dimenzionális halálfejek áthatoltak az emberi testemen, bele a koponyámba, az elmémbe.
Aztán sötétség.
Nem voltak entitások. Nem volt vizuál. A semmi volt. A void. Megszűntem létezni.
És mégis hányingerem lett. Azt hittem menten kiokádom önmagamat.
Valami életöszöntszerű kapcsolt a valóságos síkon, mert vaktában indulhattam el a fürdő felé, hogy ne az ágyat hányjam össze. Az előszobában újra megadtam magam, és elfeküdtem a földön.
Ezt nektek - gondoltam én. Mindegy mit fogyasztok, nem fogom kiokádni. Ha meg kell halnom, hát meghalok, de ez egy új evolúció.
Meghökkent elfogadás. A sötétség kiköpött magából. Felkeltem, a vizuál szivárványszínű és hologramos volt a kezeim körül, éppen csak egy szemvillanásra láttam aztán éreztem, hogy megint át kell adnom magam.
Here we go again. Olyan deja vum volt, mintha az örök körforgás részeként ismét átélném a halál és a születés végtelenségét, ki tudja hányadszor.
Megadtam magam és könnyedén omlottam megint a padlóra, most már feszengés és félelem nélkül fekve rá a hullámokra.
Mikor magamhoz tértem hosszú idő óta először hálás voltam.
Hálás azért, hogy még élek.
Hogy lélegzem.
Hálás a korty hideg vízért.
Hálás a tükörképemet, mely még mindig zöldesen és darabosan folyt, ahogyan kezeim mozgattam, laggoló, shiváéhoz hasonlatos többkarú entitássá vált a tükörben, de már újra a materiális síkon voltam, ahonnan annyira menekülni vágytam.
Még azért is hálás voltam, hogy újra itt vagyok, és azért az idegesítő, kagyló mintás fürdőszobaszőnyeg ért, amit a barátnőm hagyott itt erőszakoskodva.
Nem éreztem mást, csak hálát, a létezésem összes apró szegmenséért.
Az a zuhany csodálatos volt, az élet vizével ért fel.
-
A maradékot apró slukkokban szívtam el a pipából. Jóval kíméletesebb és kezelhetőbb trip volt. Apró Ego Deathek sorozata. Üzenetek.
A zöld psychedelic vizuál formájában megjelenő földanyát láttam.
Mit adok én másoknak? Vajon léteznek valós kapcsolódások, melyek nem az üresség betöltését projektálják egymásra? Szeresd, ne használd. Örülök, hogy megértetted végre.
PS.: Azért kurva büdös és undorító íze van. Egy darabig nem szeretném újra. :D
A bipolaritàs két pólusàn
Képmás a tükör két oldalàn
Tudàs a tagadàs oltàràn
Tiltott gyümölcs ősi almafàn
Bűnbe csàbìtlak az àrtatlansàg hallatàn
Felkeltelek àlmatlan éj túl korai hajnalàn
Àtkìsérlek egy életen át, majd a halàl csarnokàn
Naplementeként nyugszom le a végtelen nap alkonyàn
Àldozatkén vergődve a mérges özvegy hàlójàban
Lehunyt szemmel éber óment, àlmot làttam:
Gyilkos leszek és a préda egy azonos okàn
Megfagyok a hőmérséklet legmagasabb fokàn
Levedlem a kettősséget, bomlasztom a réteget
Gazdag leszek, ki koldusoktól szemérmetlen kéreget
Futok àtlós sakktàblàkon, a többi báb csak lépeget
A racionàl valósàgot megölte a hatàrtalan képzelet
Hìvj őrültnek, tarts elszàlltnak, annyit mondok: ég veled!
Minden fényt és sötétséget akarok, mìg maga alà nem temet...
Közönyös arccal vèrzek el Tàplàlkozzatok belőle! Az èlet vize ez Belefulladok. A bànatos üressèg folyik előre mint örök forràsból fakadó vìzesès Feneketlen tò Elmerülök belè Süllyedek lefelè ameddig tudok.
AJÁNLOM AZ OLDALT
